Túlélni a vízbeesést

Az első gondolatom az, amint belépek a szolnoki helikopterbázis területén található uszodába, hogy vajon jutalomnak, vagy büntetésnek fogják-e fel a katonák a vízi kiképzést. A zárt térben ugyanis közel száz százalékos a páratartalom, így a medence partján állni talán még rosszabb, mint a napon, ahol 36 Celsius-fokot mutat a hőmérő. Két perc alatt testemre tapad a póló, s folyik rólam az izzadtság. Persze a vízben lévők nem panaszkodnak, élvezik a hüsítő közeget...

Úgynevezett vízi túlélő kiképzésre kaptunk meghívást a szolnoki helikopterbázisra. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Repülőfelkészítési Osztálya (RFO) ugyanis már évek óta szervez ilyen típusú foglalkozásokat a Magyar Honvédség azon katonái részére, akik valamilyen légijármü pilótái, illetve a repülőeszközök fedélzetén szolgálnak különböző beosztásokban. Számukra ugyanis fontos az, hogy tudják, mi a teendő abban az esetben, ha a légijármüvüket víz fölött kell elhagyniuk, vagy vízen kell kényszerleszállást végrehajtaniuk.

– A vízi túlélő foglalkozást az elmúlt esztendőkben már az RFO éves kiképzési tervében rögzített, évente két alkalommal, öt-öt nap időtartamban megrendezett kiképzés – árulja el a helyszínen a mostani foglalkozások vezetője, Simon Zsolt őrnagy. A repülőfelkészítési osztály kiképzési főtisztjétől megtudom azt is, hogy az árvízi feladatok miatt az idei első foglalkozást törölni kellett, július 12-én azonban belekezdtek az előre betervezett felkészítésbe.

Ezúttal a 86-os helikopterbázis hajózói és fedélzeti technikusai érkeztek a kiképzésre, illetve a kecskeméti, MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis egyik vadászpilótája jelentkezett a kurzusra. Összesen tizenöten kezdték el a kiképzést – informál Simon őrnagy, akitől megtudom azt is, hogy a Magyar Honvédségen belül minden. légijármüvön szolgáló katonának lehetősége van a vízi túlélő kiképzés elvégzésére. Ami egyébként már csak azért is hasznos számukra, mert számos olyan kiképzési feladatot kaphatnak, amelyeket csak a vízi túlélő kiképzés megszerzése után hajthatnak végre.

Az öt napos kurzus tematikája rendkívül szigorú és feszes. Kezdetként másfél napig tartó elméleti felkészítés vár a tisztekre és a tiszthelyettesekre, akik egyebek mellett megtanulják, hogy miként kell felkészülniük a túlélésre, illetve, hogy mik a sajátosságai a nagy vízfelületeknek. Szintén az elméleti tanórák alatt ismerkednek meg a mentőmellénnyel és a mentőcsónakkal és egy pszichológiai előadást is meghallgatnak a túlélésről.

A második nap délutánján találkoznak először a résztvevők a vízzel. A kiképzőknek először is a katonák vízbiztonságát kell felmérniük, szükség esetén erősíteniük. Egyebek mellett megtanulják azt a speciális úszástechnikát – a combat-úszást – amelynek segítségével a legkevesebb energia ráfordításával lehet a legtovább a víz felszínén maradni. Ugyancsak ekkor gyakorolják azt is, hogy miként kell egyenruhában és bakancsban úszni. Ez ugyanis – mondja Simon őrnagy – teljesen más technikát igényel, mint a fürdőruhás úszás.

Következő lépésként a víz alatti úszás rejtelmeivel ismertetik meg a kiképzők a kurzus résztvevőit. Ugyanis egy éles helyzetben előfordulhat olyan szituáció, hogy a vízbe érkezett pilóta, a ráeső ejtőernyőtől csak úgy tud megszabadulni, ha a víz alatt kiúszik alóla.

A kurzus harmadik napja búvárkiképzéssel kezdődik – tudom meg az RFO kiképzési főtisztjétől – majd ezek után a szabályos vízbeérkezést tanulják meg. Kezdetben csak a medence rajtkövéről, majd egy, három, illetve öt méter magas trambulinról ugranak a 3,6 méter mély vízbe, szabályos testtartással. Az első néhány alkalommal fürdőruhában, később azonban már egyenruhában és bakancsban.

Szintén ezen a napon gyakorolják a mentőmellény és a mentőcsónak szabályos használatát is, majd a negyedik napon az ejtőernyő alóli kiúszás és a csörlő használatának begyakorlása szerepel a kiképzés programjában.

A kurzus ötödik napja az élővizes fázis, a résztvevők ekkor a helikopterbázis mellett található Holt-Tisza ágban hajtják végre mindazokat a feladatokat, amelyeket az addig a medencében gyakoroltak – mondja Simon őrnagy, akitől megtudom azt is, hogy a kiképzés utolsó napját szokták vizsganapnak is tekinteni. Ekkor ugyanis a résztvevők egy helikopterből kiugorva mentőcsónakjukba szállnak, majd megvárják az értük érkező kutató-mentő helikopter, amelynek fedélzetére csörlő segítségével jutnak fel.

Amíg Sinom Zsolt őrnaggyal beszélgetünk, a kiképzés résztvevői a három méter magas trambulinról ugrálnak a vízbe. Aki elvéti a testtartást, az könnyen fejjel, vagy éppen háttal érkezhet meg a medencébe, amely akár nagyon fájdalmas is lehet, ezért szükséges a gyakorlás. Főleg, mivel még vár rájuk az öt méteres torony, amelyet általában minden katona mumusnak tekint. Ahhoz ugyanis már tényleg bátorság kell, hogy valaki rászánja magát onnan az ugrásra. Márpedig – tudom meg Simon őrnagytól – ma erről a toronyról mindenki legalább hatszor a vízbe fog ugrani. Háromszor fürdőruhában és háromszor uniformisban…

Természetesen, mint a Magyar Honvédségben minden kiképzési foglalkozáson, ezúttal is a legfontosabb szempont a résztvevők testi épségének biztosítása. A vízbe érkezést az MH 25/88. Könnyü Vegyes Zászlóalj búvárai biztosítják – mondja a főtiszt, aki nem tagadja: van úgy, hogy rajta is kitör a tériszony, amikor felmászik az öt méteres toronyba. Véleménye szerint nincs is olyan ember, aki ne félne a magasságtól. Neki azonban minden egyes alkalommal le kell küzdenie e félelmet, hiszen jó oktatóhoz méltóan be kell mutatnia a végrehajtandó feladatot. Az állománytól ugyanis csak azt lehet elvárni, amit a parancsnok is végre tud hajtani.