2023. 06. 09. péntek
Félix
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Gránátokat találtak a híd pillérjénél

Art of WAR  |  2010. 12. 09., 09:47

A tűzszerészek munkáján is jól látható, hogy beállt a tél és leesett az első hó. A 48. héten, azaz november 28. és december 5. között ugyanis már csak 19 bejelentést kaptak. Ezek közül tíz esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Hadházi Edina szakaszvezető, az alakulat felderítő főnökségének munkatársa elmondta azt is, hogy a tüzszerészek idén eddig összesen 2076 bejelentést kaptak.

November 30-án, Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúrról kapták a bejelentést a Magyar Honvédség tüzszerészei, amely szerint a Kossuth téren található polgármesteri hivatal előtti járdán valaki otthagyott egy, a második világháborúból származó robbanószerkezetet. A Kiss Henrik törzsőrmester vezette járőr a helyszínen megállapította, hogy az ismeretlen személy egy 105 milliméteres, repeszromboló gránátot hagyott az aszfalton. A gránát olyan rossz állapotban volt, hogy a közelben kijelölt helyen meg kellett semmisíteni. Azt sajnos azóta sem sikerült kideríteni, hogy ki hagyta a robbanószerkezet a polgármesteri hivatal előtt.

December elsején a főváros XIX. kerületébe, a Hoffer Albert utcába riasztották a tüzszerészeket, mivel a bevásárlóközpont mögötti zárt, ipari területen, földmunkálatok közben egy világháborús robbanószerkezetet találtak. A 81 milliméteres, német gyártmányú aknavető gránátot a Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette tüzszerész járőr a központi gyüjtőbe szállította.

December 2-án ugyancsak Budapesten akadt dolguk a tüzszerészeknek, de ezúttal a II. kerületben. A Margit-híd negyedik pillérének ellenőrzése közben a búvárok több, a második világháborúból származó robbanószerkezetet hoztak a felszínre. A Vörös Mihály főhadnagy vezetésével helyszínre érkezett járőr tizenöt darab, 81 milliméteres aknavetőgránátot, valamint nagyjából tíz kilogrammnyi égőgyújtőt szállított a központi gyüjtőbe.

December 3-án a Pest megyei Dabas-Gyónról érkezett a bejelentés a tüzszerészekhez, amely szerint a település egyik magánházának udvarán világháborús robbanószerkezeteket találtak. A Gelencsér Imre törzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy a földmunkák során egy 100 milliméteres, gyakoroló repeszromboló gránátot, valamint egy 122 milliméteres repeszromboló gránátot találtak. A robbanószerkezeteket a tüzszerészek a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.

December 5-én Dunaújvárosba is ki kellett vonulniuk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, mivel a Kőmüves utcában, az egyik lakáshoz tartozó pincében – a bejelentés szerint – világháborús lőszereket találtak. A Szalai Attila zászlós vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy mindössze üres hüvelyek kerültek elő, amelyeket a központi gyüjtőbe szállítottak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.