Óriási érdeklődés kísérte a Miskolci Egyetemen immár hagyományosan megrendezett állásbörzét; az eseményen több mint 60 multinacionális cég kínált munkalehetőséget a megjelent több ezer fő számára. A rendezvényen a Magyar Honvédség is képviseltette magát, hiszen a régió toborzóirodái – Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megye – közösen toboroztak a megjelent érdeklődők közül vadászpilótákat.
Az állásbörzén az érdeklődők kipróbálhatták a JETfly repülőszimulátort, illetve személyes beszámolót hallhattak a pilótaképzésről a programot a múlt évben befejező Tóth Máté hadnagytól. A toborzók összefogásának eredményességét jelzi, hogy a megjelent érdeklődők közül több száz fővel ismertették az NFTC pilótaképzési program rendszerét, illetve a jelentkezés feltételeit. Az állásbörzén hárman írták alá a jelentkezési lapot, szándékuk komolyságát az is bizonyítja, hogy mindegyikük több éves vitorlázórepülői gyakorlattal rendelkezik.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |