2023. 09. 27. szerda
Adalbert
: 390 Ft   : 368 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Gránát volt a villanyoszlop tövében

Art of WAR  |  2011. 02. 24., 10:50

A hetedik héten, azaz február 14–20. között huszonnyolc bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül kilenc esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Hadházi Edina szakaszvezető, az alakulat felderítő részlegének beosztottja elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 123 bejelentést kaptak.

Február 14-én Esztergomból kapták a bejelentést a tüzszerészek, amely szerint a Molnár soron, közterületen, földmunkák közben, világháborús robbanószerkezetet találtak. A Gelencsér Imre törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy 50 milliméteres, magyar gyártmányú aknavetőgránát került elő a földből. A robbanószerkezetet a tüzszerészek a közelben kijelölt helyen semmisítették meg.

Február 15-én a főváros XIV. kerületében akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek. A Limanova téren, egy ház bontása közben került elő egy, a második világháborúból származó robbanószerkezet. A szovjet gyártmányú, 82 milliméteres aknavetőgránátot a Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezette járőr semmisítette meg.

Ugyanezen a napon a Pest megyei Bagra is ki kellett vonulniuk a tüzszerészeknek, mivel a település egyik utcájában, egy villanyoszlop mellett, második világháborús robbanószerkezetet találtak az arra járók. A 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot a Hadházi Sándor zászlós vezette tüzszerész járőr a központi gyüjtőbe szállította, azt azonban nem sikerült kideríteni, hogy a robbanószerkezet hogyan kerül a villanyoszlop mellé.

Február 17-én Budapesten, a XIV. kerületi Somlói útra riasztották a Magyar Honvédség tüzszerészeit, mivel egy építkezésen világháborús robbanószerkezetet találtak. A Sulykovszki Róbert zászlós vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy AO–10-es típusú, tíz kilogramm súlyú, szovjet gyártmányú repeszbombát találtak egy építkezésen a munkások. A veszélyes szerkezetet a tüzszerészek a helyszínen megsemmisítették.

Február 20-án a Pest megyei Zebegényből érkezett a bejelentés a tüzszerész ügyeletre, amely szerint a Duna-parton egy világháborús kézigránátot találtak az arra járók. Az F1-es típusú gránátot a Lakatos Sándor törzsőrmester vezette tüzszerész járőr a központi gyüjtőbe szállította.    

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 26-án újabb sajtó-, illetve spotternyilvános eseményre várták az érdeklődőket az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál: a Tiger Meet gyakorlatra kitelepülő Gripen flotta 30-as oldalszámú tagja új dekorációt kapott, melyet a keddi napon mutattak be a Kecskeméti Repülőbázison.