Tataiak a Tiszánál

Az ideiglenesen létrehozott zászlóalj valódi összfegyvernemi jelleget öltött, mert nem csak a Klapkások valamennyi fegyvernemi alegysége képviseltette magát benne, de az önálló harckocsi zászlóalj is adott bele mintegy 70 katonát. A tataiaknak alapvetően lapátos feladatokat terveztek, amellyel a szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Müszaki Dandár speciális árvízvédelmi képességeit kellett kiegészíteniük.

Az elrendelést követő hatodik órában Tatáról megindult a gépjármüoszlop a délkeleti országrészbe. A felvezetést a MH 32. Budapest Őr- és Díszezred katonai rendészei biztosították. Szakértelmüknek köszönhetően a nagytávolságú közúti átcsoportosítás gond nélkül került végrehajtásra. Az autópályákon haladó, meglehetősen hosszú katonai menetoszlop így is nagy feltünést, némi dugót és ezzel járó bosszúságot keltett a húsvét előtti csúcsforgalomban. A tatai könnyü lövészzászlóalj törzse által irányított ideiglenes árvízi zászlóalj bázislaktanyába történő beérkezés után a müszaki dandár parancsnokának került át-alárendelésre.

A több órás menetet követően a Szentesre fáradtan beérkező tatai katonákat meleg vacsora és előkészített körletek várták. Noha nem ötcsillagos szállodai elhelyezésről volt szó, de a tataiak sátrakra számítottak, így kellemes meglepetés volt számukra a kulturált, száraz, fütött elhelyezés.

Az első nap Szentesen karbantartással és feladatra történő felkészüléssel telt. A parancsnoki szemrevételezések után megalakításra kerültek a szükséges munkacsoportok és készletek.

Megszervezésre került az összeköttetés, az együttmüködés és az ellátás rendje. Az esti órákban megérkezett az írásos kirendelő parancs, amely szerint másnap kora reggeltől Szentes, Magyartés, Csongrád és Kunszentmárton térségében kerültek alkalmazásra a tatai katonák. Az árvízi helyzet már a kirendelés első napján fokozódott.

Alaphelyzetben homokzsáktöltés és depózás mellett gáterősítés lett volna a program, de hamarosan már különböző árvízi jelenségekkel (szivárgásokkal és csorgásokkal) is küzdeni kellett, valamint meg kellett kezdeni a nyúlgátak emelését. A harckocsizókat Csongrád térségében már buzgárok ellen, egyes lakóházak védelmére és vagyonmentésre is be kellett vetni. Noha az első tervek alapján csak napközben kellett volna dolgozni a gátakon, de ez az elképzelés már az első bevetési nap délutánjára megdőlt. Innentől kezdve a katonák 12-12 órás váltásban küzdöttek az árral. A tataiak tevékenységének logisztikai hátterét a szentesi müszaki dandár maximális igyekezettel és színvonalon biztosította.

A második bevetési napon már a szentesi katonák is alkalmazásra kerültek a tevőleges védelmi munkálatokban, miközben jelentős erőiket kötött le továbbra is a különleges árvízvédelmi képességeik készenlétben tartása. Húsvét hétfőjén a tataiaknak locsolkodni legfeljebb a Tisza és a Körös vizével lett volna lehetőségük, mert valamennyi alkalmazási helyen egyre gyakrabban kellett küzdeniük a váratlanul fellépő árvízi jelenségekkel. Ünneplés helyett egyre több munka jutott nekik. Sürgősen reagálniuk kellett a Körös gátjainak homokzsákokkal történő megemelésére a magyartési és kunszentmártoni szakaszon.

Az ünnepekre csupán az a hihetetlen mennyiségü sütemény emlékeztetett, amelyet a lakott településeken dolgozó katonáinknak kínáltak a helybéliek. Az ünnep ellenére több helyi lakos is beállt a homokzsákpakolók közé.

A délutáni órákban újabb 200 tatai katona átcsoportosítása kezdődött meg Szentesre, akik a késő esti órákban érkeztek be a szentesi bázislaktanyába. Ezúttal a Koszovóba készülő magyar kontingens katonáinak egy részéről volt szó, akik táborfalvai gyakorlóteret cserélték fel a gátakkal. A Tisza Csongrád és Szeged közötti szakaszának állapota megkövetelte ezt a lépést, mert a folyam és mellékfolyóinak tetőzése még csak az elkövetkező napokra várható, miközben a vízállás már történelmi rekordokat döntött eddig is, és a rendkívül magas vízállás is napokig elhúzódhat.