2023. 06. 08. csütörtök
Medárd
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kiürítettek hat házat a tűzszerészek

Art of WAR  |  2011. 05. 04., 09:30

A 17. héten, azaz április 25. és május 1. között 63 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 29 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Sulykovszki Róbert zászlós, az alakulat felderítő tűzszerésze elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 774 bejelentést kaptak.

Április 26-án Keszthelyről kapták a hívást a tüzszerészek, amely szerint a Bercsényi utcában, földmunkák közben világháborús robbanószerkezetet találtak. A Szalai Attila zászlós vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy 88 milliméteres, német gyártmányú páncélgránát került elő, amelyet a tüzszerészek a közelben kijelölt robbantási helyen semmisítettek meg.

Ugyanezen a napon Hegyeshalomban is akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, mivel a település szélén, a főút mellett, útjavítási munkálatok közben világháborús robbanószerkezet került elő. A Sulykovszki Róbert zászlós vezetésével helyszínre küldött járőr egy 150 milliméteres, magyar gyártmányú, repeszromboló gránátot talált. A robbanószerkezet kiemelésének idejére a tüzszerészek kétszáz méter sugarú körben lezárták a területet, ez azt jelentette, hogy a főúton szünetelt a jármüforgalom, s hat ház lakóinak ideiglenesen el kellett hagyniuk otthonaikat. A repeszromboló gránátot a tüzszerészek a közelben kijelölt helyen semmisítették meg.

Április 28-án Letenyére hívták a tüzszerészeket, mivel a helyiek úgy emlékeztek, hogy egy megjelölt helyen több, feltételezhetően a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet rejt a föld. A terület felderítése során tucatnyi eszközre rá is bukkant a Szalai Attila zászlós vezette járőr. Előkerült tizenegy darab, német gyártmányú páncélelhárító rakéta, egy páncélököl harcirész, egy F1-es típusú kézigránát, valamint közel három kilogrammnyi robbanószer maradvány. A veszélyes világháborús szerkezeteket a tüzszerészek a helyszínen megsemmisítették.

Szintén április 28-án Kisfaludra vonultak ki a Magyar Honvédség tüzszerészei. A Malomhegyi úton ugyanis csatornázási munkálatok közben több robbanószerkezetre bukkantak a munkások. A Strak Vince törzsőrmester vezette járőr kilenc darab, 150 milliméteres, magyar gyártmányú repeszromboló gránátot talált a helyszínen, amelyeket a közelben kijelölt helyen megsemmisítettek.

Május 1-jén Veresegyházon, a Sportföld és a Rózsa utak kereszteződésében, kutyasétáltatás közben bukkant egy járókelő második világháborús robbanószerkezetre. A 37 milliméteres, magyar gyártmányú, ürméret feletti páncélrobbantó gránátot a Kiss Henrik törzsőrmester vezette tüzszerész járőr a központi gyüjtőbe szállította.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.

  JETfly Magazin

Az utazás mindig élményekkel teli kaland, amikor végre kiszakadhatunk a mindennapok rutinjából és átadhatjuk magunkat a felfedezés örömének. A Budapest Airport számára épp ezért fontos, hogy a repülőtéri folyamatok mindenki számára stresszmentesek legyenek.