2023. 09. 27. szerda
Adalbert
: 390 Ft   : 368 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Amerikai páncélgránát a vasútállomás mellett

Art of WAR  |  2011. 08. 16., 09:47

A 32. héten, azaz augusztus 8–14. között 75 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 28 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Jansik Attila százados, az alakulat megbízott felderítő főnöke elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1720 bejelentést kaptak.

Augusztus 8-án a fővárosból, a csepeli gyártelepről érkezett a bejelentés a Magyar Honvédség tüzszerész ügyeletére, hogy földmunkák közben világháborús robbanószerkezetet találtak. A Kelemen Ferenc törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy a földből egy 81 milliméteres aknavetőgránát került elő, ami azonban biztonságosan szállítható, így a tüzszerészek a központi gyüjtőbe vitték.

Augusztus 9-én Apátfalvára riasztották a tüzszerészeket, mivel az M43-as autópálya épülő nyomvonalán folytatott régészeti feltárások során 17 darab, 7,92 milliméteres puskalőszer került elő a földből. A világháborús lőszereket a Martin László főtörzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt robbantási helyen semmisítette meg.

Augusztus 10-én Székesfehérváron, a Füredi úton, egy pince felújítása során egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknagránát került elő, amelyet a Lakatos Sándor törzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt helyen megsemmisített.

Augusztus 11-én Ercsibe hívták a tüzszerészeket, mivel a vasútállomás közelében, karbantartási munkálatok során egy világháborús robbanószerkezetre bukkantak a munkások. A Hadházi Sándor zászlós vezette járőr a helyszínen megállapította, hogy egy 76 milliméteres, amerikai gyártmányú páncélgránát került elő, amit a közelben kijelölt helyen fel is robbantottak.

Augusztus 12-én az abai temetőbe vonultak ki a Magyar Honvédség tüzszerészei, mivel karbantartási munkálatok közben egy 37 milliméteres, szovjet gyártmányú repeszgránát került elő a földből. A veszélyes szerkezetet a Komjáti Krisztián törzsőrmester vezette járőr szállította el a helyszínről és semmisítette meg.

Augusztus 14-én Tihany-Gödrösről érkezett a bejelentés a tüzszerész ügyeletre, hogy a helyi strandon világháborús lőszereket találtak. A Martin László főtörzsőrmester vezette járőr a helyszínen megállapította, hogy 14,5 milliméteres lövedékek kerültek elő, amelyek veszélyes anyagot már nem tartalmaznak. A lőszermagokat a tüzszerészek elszállították a helyszínről.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 26-án újabb sajtó-, illetve spotternyilvános eseményre várták az érdeklődőket az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál: a Tiger Meet gyakorlatra kitelepülő Gripen flotta 30-as oldalszámú tagja új dekorációt kapott, melyet a keddi napon mutattak be a Kecskeméti Repülőbázison.