Vizsga és aknaszedés az 1611-es folyamkilométerben

Az ezred hadihajós-alosztályának katonái számára ismerős ez a terület, az Ercsi városától néhány kilométerrel „lejjebb”, egészen pontosan az 1611-es folyamkilométerben található Duna-part. Közel három esztendővel ezelőtt, a Bevetési Irány 2009 gyakorlaton ugyanitt, a bal parton építették ki bázisukat. Az akkori tábort azóta már visszahódította a természet, mindent benőtt az aljnövényzet és a dudva.

Joggal merül fel a kérdés: mit keresnek itt a hadihajósok? Itt, ahova legfeljebb a legelszántabb pecások járnak a horgászszerencse reményében. A választ Szilágyi Zsolt alezredestől, az ezred megbízott parancsnokától tudjuk meg: a takarékosság jegyében összekötötték a kiképzést és a közszolgálati munkát. Azaz a hadihajós-tanfolyam gyakorlati vizsgáját, a búvár-tüzszerészek szinten tartó merülését és a Dunában talált harckocsiaknák – tavaly a rossz időjárási viszonyok miatt elhalasztott – kiemelését.Hadihajós-tanfolyamot minden évben egy alkalommal szervez az alakulat, mégpedig azoknak a katonáknak, akik újonnan kerülnek hadihajós beosztásba. Illetve a gyakorlott személyzet tagjai közül azok részére, akik magasabb osztályos fokozatot szeretnének szerezni – mindezt már Major Tibor őrnagy, az alakulat törzsfőnöke árulja el, hozzátéve: a tanfolyamon részt vevők között sokan vannak, akik csak minimális hajózási ismerettel rendelkeznek. A kurzus egyébként általában a téli hónapokban, vagyis abban az időszakban kezdődik, amikor a hadihajók a kikötőben állnak. Így volt ez idén is: a tanfolyam elvégzésére kötelezett tizenöt hadihajós katona januárban kezdte elsajátítani azokat az ismereteket, amelyek nélkülözhetetlenek számukra a beosztásukban.

A hadihajós-tanfolyam három modulból áll. Az első az általános katonai kiképzés, amit a szakalapozó kiképzés követ. A harmadik etap pedig szakharcászati kiképzés, amelyet gyakorlati foglalkozás zár – tájékoztat még a BAJA fedélzetén Danyikó László százados, a hadihajós-alosztály parancsnoka, miközben arra várunk, hogy a tüzszerész-járőrhajót a katonák a DUNAÚJVÁROS tatjához kössék és átszállhassunk a fedélzetére. Lassú és figyelmet igénylő munka ez, hiszen ha túl erősen „koccan egymásnak” a két hajótest, komoly károk is keletkezhetnek.„Az AM–31-est neveztük ki iskolahajónak, magyarán a kiképzés alatt álló legénység ezen gyakorolja a feladatait” – mondja Danyikó százados, miközben Sebestyén Tibor zászlós, főkormányos harci riadót rendel el a fedélzeten. Mindez azt jelenti, hogy a katonák a hajó mindhárom fegyverét harckész állapotba hozzák, illetve elfoglalják harci őrhelyüket. Az egész alig néhány másodperc alatt játszódik le.

Aztán innentől fogva nincsen megállás, az iskolahajó legénységének reagálnia kell a légiriadóra, a légiveszélyre, a légi harcra, a horgonyházban keletkezett tüzre vagy éppen a vegyi riadóra is. Ami a kívülálló számára kaotikus kapkodásnak tünik, az valójában jól megkoreografált mozdulatok sora: minden egyes katona a másik teendőit nem zavarva, rövid időn belül készen áll a harcra. Nem véletlen, hogy a szakszerüség mellett a gyorsaságon is hangsúly van, hiszen egy éles helyzetben akár másodperceken is múlhat az emberi élet…A hadihajósok órákon keresztül gyakorolják az előírt feladatokat. Ezt a napot – amely egyébként a tanfolyam utolsó napja – erre szánták, s ez egyben a gyakorlati vizsgájuk is – mondja Danyikó százados, akitől megtudjuk azt is, hogy a kiképzés három modulját követő számonkérés és a mostani vizsga adja a tanfolyam értékelését: a legénység ennek alapján kapja meg hadihajós-minősítését, amely egy osztályba soroló vizsgának felel meg.

Időközben, a part menti fákhoz kikötött AM–32-esen már készülődnek a búvár-tüzszerészek a merülésre. A hadihajó mögé kötött pontonelemen kiépített „bázison” mindenki pontosan tudja a dolgát. Van, aki a „békaembereknek” segít felölteni a fekete színü gumiruhát és a sárga sisakot, miközben mások a Kirby-Morgen típusú nehézbúvár-felszerelés kommunikációs modulját, illetve a levegőellátó rendszert ellenőrzik. Aztán az 1-es és a 2-es búvár lemerül a koszosszürke színü Dunába. A sisakjukra szerelt kamera képét a kommunikációs modul képernyőjén mi is látjuk − azaz csak látnánk, mert a monitoron mindössze a zöldesszürke hullámzó masszát figyelhetjük meg, ami körbeveszi a búvárt. Nem lehetnek túl barátságosak a körülmények odalenn…Azt, hogy az elkövetkező háromnegyed órában mi történik lenn, a víz alatt négy méter mélységben, csak a rádióforgalmazásból sejtjük: a két búvár-tüzszerész a folyómeder fenekén szétszórt harckocsiaknákat gyüjti össze egy, a vízbe engedett fémkosárba. A vízből tizenöt-húsz darab rozsdás, leginkább a régi mozifilmek dobozaira emlékeztető fémkazettát emelnek a DUNAFÖLDVÁR fedélzetére. Aztán a hajó oldalára szerelt létrán a két búvár is kijön a folyóból.

„Nagyjából még tizenöt hasonló, a szovjetek által gyártott harckocsiakna maradt a vízben” – mondja Vörös Mihály főhadnagy, a speciális tüzszerészszázad megbízott parancsnoka, aki tüzszerész járőrparancsnokként a mai napi víz alatt mentesítést vezette. A fiatal tiszttől megtudjuk azt is, hogy az aknákról tavaly december 6-án, lakossági bejelentést követően szereztek tudomást, amikor a Duna szokatlanul alacsony vízállása miatt több mint száz darab került szárazra. Egy tüzszerészjárőr akkor megállapította, hogy ezek gyakorlóaknák, majd az ártalmatlan, robbanóanyagot, valamint gyújtószerkezetet nem tartalmazó eszközöket elszállította. A helyszíni vizsgálat során azonban kiderült, hogy a vízben, a parttól kicsit távolabb maradt még akna. Az akkor viharosra forduló időjárás és a tél miatt ezek azonosítására – mármint annak megállapítására, hogy éles vagy gyakorló az az eszköz, ami a víz alatt van –, továbbá összeszedésére és elszállítására csak most nyílt lehetőség.Vörös főhadnagy – akinek munkáját a vízben Rózsa Nándor törzsőrmester, beosztott búvár-tüzszerész segítette – elárulja azt is, hogy a mélyben szinte semmit nem látott. Amikor mozdulatlan volt, harminc centiméter távolságból még kivette a tárgyak körvonalát, ám amint elindult valamerre, azonnal felkavarodott az iszap és „nullára csökkent a látótávolság”. Ilyen körülmények között csakis tapogatva, azaz „kézzel látva” lehet dolgozni. A kiemelést követő azonosítás során aztán megállapította: ismét gyakorlóaknák kerültek elő.

Természetesen a tüzszerészeknek arról is van elképzelésük, hogy a gyakorlóaknák hogyan juthattak a vízbe. Azt valószínüsítik, hogy az 1980-as években, a szovjet és a magyar alakulatok által müszaki vízi-gyakorlótérként használt Duna-szakaszon valakik nemes egyszerüséggel a vízbe borítottak több száz, számukra feleslegessé vált ilyen eszközt − megoldva ezzel a saját problémájukat, ám évtizedekkel később komoly feladatot adva a tüzszerészeknek.„Persze voltaképpen mindegy is, hogyan kerültek a gyakorlóaknák a vízbe, az a lényeg, hogy mindet ki kell szedni onnan” – mondja Vörös főhadnagy, miután, a rövid pihenőt követően ismételten elkezdi a felkészülést a merülésre.

Szilágyi alezredes szerint nagyszerü dolog látni, ahogy tüzszerész és hadihajós katonák együtt, egy egységként dolgoznak. Bár az idei év bővelkedni fog feladatokban – közszolgálati munka; lőtér és gyakorlóterek mentesítése; veszélyes anyagok megsemmisítése; az IRON CAT 2012 légvédelmi lőgyakorlat előkészítése, végrehajtása; valamint egyéb kiképzési, felkészítési feladatok várnak az alakulat katonáira –, a parancsnok úgy véli, a rendelkezésre álló erő, eszköz, és anyagi források ésszerü, racionális felhasználásával az alakulat meg tud felelni ezeknek a kihívásoknak.