A honvédelem napja alkalmából Sólyom László államfő zászlószalagot adományozott az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő-zászlóaljnak. A köztársasági elnöki zászlószalagot, Wapplerné dr. Balogh Ágnes, a HM jogi helyettes államtitkára kötötte fel a csapatzászlóra, a május 18-án rendezett ünnepség keretében. A csapatzászlóra felkerült új szalagot Lackner Pál ezredes, protestáns tábori püspök áldotta meg és Urbán Imre ezredes, katolikus tábori esperes szentelte fel. A Dobó téren összegyűlt civilek is hallhatták dr. Nagy Imrének, a város polgármesterének méltató szavait, aki kiemelte: az egriek tisztelettel vegyes büszkeséggel tekintenek katonáikra, hiszen a felderítők is közreműködtek az árvízi védekezésben.
– A Magyar Honvédség fejlődése és eredményei kézzel foghatóak, gondoljunk csak a külföldi missziókban sikeresen végrehajtott katonai feladatok nemzetközi elismerésére – fogalmazott a polgármester. Tánczos László dandártábornok, az MH Szárazföldi Parancsnokság törzsfőnöke beszédében gratulált a zászlóalj állományának, mondván: a magyar katona minden körülmények között és mindenhol megállja a helyét.
– A magyar társadalom elismeréssel adózik az árvíz elleni sikeres védekezésben részt vett mintegy 8500 magyar katona hősies helytállása előtt, amelyből az egriek 120 katonája is kivette a részét – jelentette ki a dandártábornok az ünnepségen, amelyen jelen volt Békési István dandártábornok, a HM HVK katonai tervező főcsoportfőnök hadmüveleti helyettese és dr. Seregély István egri érsek is.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |