A 26. héten, azaz június 25. és július 1. között 64 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 29 esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.
Fülöpné Várkonyi Melinda főhadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2012-ben eddig összesen 1419 bejelentést kaptak.Június 25-én Tomajmonostorról kapták a bejelentést a tüzszerészek, amely szerint egy Kossuth Lajos utcában épülő ház nyitott udvarán négy darab, feltehetően a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetre bukkantak a munkások. A Lakatos Sándor főtörzsőrmester vezette tüzszerészjárőr a helyszínen megállapította, hogy 122 milliméteres, szovjet gyártmányú repesz-romboló gránátok kerültek elő a földből, amelyek annyira rossz állapotban voltak, hogy a helyszínen meg kellett mindegyiket semmisíteni.Június 26-án Fertődön akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, mivel az Esterházy-kastélynál régészeti táboron részt vevő gyerekek több, robbanószerkezetre hasonlító tárgyat találtak. Kiderült, hogy a földből három darab, a második világháborúban használt 12,7 milliméteres lőszer került elő, amiket a Zsolnai Gábor százados vezette tüzszerészjárőr a helyszín közelében kijelölt robbantási területen semmisített meg.Június 28-án a pilisvörösvári rendőrök értesítették a tüzszerészeket, hogy egy idős helyi lakos egy robbanószerkezetnek látszó tárgyat vitt be a kapitányság épületébe, amelyről azt állította, hogy néhány hónappal ezelőtt találta. Az azonnal a helyszínre siető, Érsek János törzsőrmester vezette járőr megállapította, hogy a nejlonzacskóban lapuló szerkezet egy 75 milliméteres, német gyártmányú repeszgránát, amely azonban nem tartalmaz robbanóanyagot, így a tüzszerészek a központi gyüjtőbe szállították.Az elmúlt héten háromszor is „vendégeskedtek” a tüzszerészek Simontornya és Pálfa között, ahol egy földút aszfaltozása közben szép számmal kerültek elő második világháborús robbanószerkezetek. A tüzszerészek összesen két darab 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknagránátot, két darab 45 milliméteres repeszlőszert, valamint egy 20 milliméteres repeszgránátot szállítottak el a helyszínről és semmisítettek meg a közelben kijelölt robbantási területen.