2023. 05. 30. kedd
Janka, Zsanett
: 372 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Gránátot találtak a Duna-parton

Art of WAR  |  2013. 02. 26., 12:04

A nyolcadik héten, azaz február 18–24. között 24 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 13 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Baranyai Zoltán zászlós, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2013-ban eddig összesen 127 bejelentést kaptak.

Február 19-én Simontornyáról érkezett a bejelentés a tüzszerészekhez, amely szerint a Lőrinci és a Temető utcák kereszteződésében egy nyitott építkezési területen második világháborús robbanószerkezetet találtak a munkások. A Horváth Csaba őrnagy vezetésével helyszínre érkezett tüzszerészjárőr megállapította, hogy egy német gyártmányú, 150 milliméteres repesz-romboló gránát került elő a földből. A gránátot a tüzszerészek a közelben kijelölt robbantási területen semmisítették meg.

Február 20-án Komáromban, a Monostori-erőd mellett, a Duna-parton akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek. Az arra járó túrázók bukkantak rá egy magyar gyártmányú, 50 milliméteres aknavetőgránátra. A veszélyes robbanószerkezetet a Bugyi Zoltán törzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt robbantási területen megsemmisítette.

Február 21-én a baracskai Anna-majorban, a mezőgazdasági területen végzett munkálatok közben találtak tíz darab 120 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot. A robbanószerkezetekről a Zsolnai Gábor százados vezette járőr megállapította, hogy nincsenek kilőve, így azokat a tüzszerészek a központi gyüjtőbe szállították.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
2023-03-31 12:17:30
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda már számos alkalommal mutatott be meglehetősen sajátos tervezésű, néha igencsak futurisztikus külsejű harci eszközöket, amelyek többsége – legalábbis amennyire tudni lehet – vagy egyszerűen propagandacélokra szolgált, vagy nem lépett túl a prototípus fázison.
2023-03-27 13:23:44
A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló, kihívást jelentő feladat – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 26-án, vasárnap a Koszovóból visszatérő MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver századának fogadásakor Kecskeméten.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.
2023. 05. 15., 10:43
Amszterdamban már messziről látszik, hogy hol található a holland tengerhajózásnak emléket állító Scheepvartmuseum - az irányadó a főváros nevét viselő háromárbócos, az Amsterdam.
2023. 05. 09., 11:12
Izgalmas honvédelmi kiállítás és interaktív tér nyílik a Bálnában épülő honvédelmi központban május 9-én!

  JETfly Magazin

2023. május 26-án, pénteken, ismét kinyitotta kapuit a spotterek előtt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, ahol több újdonság is várta a repülőgépek fotósait. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszínen készült felvételeket!