2023. 06. 08. csütörtök
Medárd
: 369 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Aknavetőgránátot rejtett a homok

Art of WAR  |  2013. 03. 12., 11:55

A tizedik héten, azaz március 4–10. között 53 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 17 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Baranyai Zoltán zászlós, az alakulat kommunikációs részlegének munkatársa elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2013-ban eddig összesen 216 bejelentést kaptak.

Március 6-án Fótról érkezett a bejelentés a tüzszerészügyeletre, hogy egy Galamb utcában található családi ház előtt, az építkezésre kiszállított homokban egy feltételezhetően világháborús robbanószerkezetet találtak. A Szabó Tamás főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy 80 milliméteres, német gyártmányú repesz-aknavetőgránátot rejt a homok. A tüzszerészek a robbanószerkezetet a kijelölt robbantási területen semmisítették meg.

Március 7-én Siófokon akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, mivel a Szent László és a Mészöly Géza utcák sarkán, csatornázási munkálatok közben került elő egy második világháborúból visszamaradt robbanószerkezet. A beazonosítás idejére a rendőrök két utcát lezártak és nyolc lakóházat kiürítettek. Kiderült, hogy a 152 milliméteres, szovjet gyártmányú páncéltörő gránát gyakorló, azaz sem robbanóanyagot, sem pedig gyújtószerkezetet nem tartalmaz. Az ártalmatlan gránáttestet a Martin László főtörzsőrmester vezette tüzszerészjárőr a központi gyüjtőbe szállította.

Alighogy végzett a siófoki címmel a Martin főtörzsőrmester vezette járőr, máris át kellett vonulnia Csökölyre, ahol – egy Petőfi utcai családi ház udvarán – kertészkedés közben egy darab 120 milliméteres, szovjet gyártmányú repesz-romboló gránátot találtak. A robbanószerkezetet a tüzszerészek a közelben kijelölt robbantási területen semmisítették meg.

Ugyanezen a napon Baján is szükség volt a Magyar Honvédség tüzszerészeire. A Bányai Júlia Középiskola udvarán, földmunkák közben ugyanis egy szovjet gyártmányú, 50 milliméteres aknavetőgránátot találtak. A robbanószerkezetet a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt helyen robbantotta fel. A tüzszerészek munkájának ideje alatt az iskolát és egy közelben lévő irodaházat is ki kellett üríteni.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az utazás mindig élményekkel teli kaland, amikor végre kiszakadhatunk a mindennapok rutinjából és átadhatjuk magunkat a felfedezés örömének. A Budapest Airport számára épp ezért fontos, hogy a repülőtéri folyamatok mindenki számára stresszmentesek legyenek.