2023. 06. 04.
Bulcsú
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Gránát volt a gyárudvaron

Art of WAR  |  2013. 09. 10., 09:39

A 36. héten, azaz szeptember 1–8. között 69 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 27 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet. Németh-Zsohár Agnieszka százados, az alakulat kommunikációs tisztje elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2013-ban eddig összesen 1 794 bejelentést kaptak. 

Szeptember 2-án Konyárra riasztották a tüzszerészeket, mivel a település köztemetőjében, sírásás közben egy második világháborús robbanószerkezetet találtak. A Horváth Csaba őrnagy vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy a robbanótest egy 76 milliméteres páncéltörő gránát, amit a tüzszerészek a közelben kijelölt robbantási területen semmisítettek meg. 

Ugyanezen a napon Vajdácskán is akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, mivel az általános iskolával szembeni horgásztó partján a horgászok bukkantak rá egy világháborús robbanószerkezetre. Az Ember István százados vezette járőr megállapította, hogy egy 81 milliméteres, francia gyártmányú aknavetőgránát került elő, amit a közelben kijelölt területen meg is semmisítettek. 

Szeptember 5-én a főváros XI. kerületéből kapták a bejelentést a tüzszerészek, hogy a Müegyetem öntözőrendszerének építése során egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot találtak a munkások. A veszélyes robbanószerkezetet a Kiss Henrik törzsőrmester vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyüjtőbe. Amíg a tüzszerészek a helyszínen tartózkodtak, az épületet kiürítették. 

Ugyancsak ezen a napon Budapest XXIII. kerületébe is ki kellett vonulniuk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, hiszen az egyik gyár területén egy 10,5 centiméteres, magyar gyártmányú rombológránátot találtak. A robbanószerkezetet a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette járőr szállította el a helyszínről és semmisítette meg a közelben kijelölt robbantási területen. A tüzszerészek munkájának idejére 300 dolgozónak kellett elhagynia a gyárat.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.

  JETfly Magazin