2023. 06. 08. csütörtök
Medárd
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Vécsey kézigránátot fogott a pecás

Art of WAR  |  2013. 10. 22., 10:04

A 42. héten, azaz október 14-20. között 61 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 16 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Várkonyi Melinda főhadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2013-ban eddig összesen 2215 bejelentést kaptak. 

Október 16-án a főváros I. kerületébe riasztották a tüzszerészeket, mivel a Naphegy utcában, járdaépítés közben egy 50 kilogrammos német bombát találtak. A Zsolnay Gábor százados vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy a robbanószerkezetet szovjet gyújtóval szerelték. A beazonosítás idejére a rendőrség 200 méteres sugarú körben zárta le a területet. A bomba gyújtószerkezetét a tüzszerészek kiszerelték és a helyszínen megsemmisítették, a bombatestet pedig a központi gyüjtőbe szállították. 

Ugyanezen a napon Székesfehérvár-Börgöndpusztán is akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek. A Fő utcában, csatornázási munkálatok közben került elő egy 45 milliméteres páncéltörő gránát, valamint egy 45 milliméteres repeszlőszer. Mivel a robbanószerkezetek biztonságosan szállíthatók voltak, azokat a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette tüzszerészjárőr a központi gyüjtőbe szállította. 

Október 19-én Kaposváron, a Megyei Oktatókórház udvarán, földmunkák közben bukkantak rá egy 8 centiméteres, német gyártmányú aknavetőgránátra, amelyet ugyan kilőttek, ám szállítható állapotban volt. A robbanótestet a Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette járőr vitte el a helyszínről a központi gyüjtőbe.

Október 20-án Kiskunfélegyházáról érkezett a bejelentés a tüzszerészügyeletre, hogy a Szegedi úton, csatornázás közben egy 8 centiméteres, francia gyártmányú aknavetőgránát, valamint 8,8 centiméteres, német gyártmányú légvédelmi repeszgránát került elő a földből. A robbanószerkezeteket a Szabó Tamás főtörzsőrmester vezette járőr szállította a központi gyüjtőbe. A beazonosítás idejére a környéket 300 méteres sugarú körben zárta le a rendőrség. 

Ugyanezen a napon Szolnokról is érkezett egy riasztás: a Holt-Tisza partján egy horgász emelt ki a vízből egy 36 mintájú Vécsey kézigránátot. Szerencsére a robbanószerkezet biztosított állapotban volt, így azt a Szabó Tamás főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyüjtőbe szállította.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.

  JETfly Magazin

Az utazás mindig élményekkel teli kaland, amikor végre kiszakadhatunk a mindennapok rutinjából és átadhatjuk magunkat a felfedezés örömének. A Budapest Airport számára épp ezért fontos, hogy a repülőtéri folyamatok mindenki számára stresszmentesek legyenek.