Illik megemelni kalapunkat az MH Légierő Parancsnokság (MH LEP) lövészválogatottja előtt, hiszen sorozatban nyolcadik alkalommal hódították el összetettben az első helyet a Magyar Honvédség lőbajnokságán. Idén június 6–8-a között zajlott az öt katonai szervezet – MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság (MH ÖLTP), MH Szárazföldi Parancsnokság (MH SZFP), HM Honvéd Vezérkar (HM HVK), katonai tanintézetek és MH LEP – legjobb lövészeiből összeállított válogatottak küzdelme a simontornyai lőtérbázison.
A szinte golfpálya simaságú gyepnek, a kellemes időjárásnak, illetve az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred hatékony szervezőmunkájának köszönhetően a három korosztályban küzdő négyfős csapatoknak csak a versenyre kellett koncentrálniuk, ami meg is látszott az eredményeken. Noha hivatalos statisztikai adatokkal nem rendelkezünk, minden bizonnyal hadseregcsúcs is született a 35 év alattiak között. Az egyéni első helyezett Zahorák Tibor törzsőrmester (MH LEP) ugyanis 187 körös összteljesítménnyel diadalmaskodott, két csapattársa, Farkas Roland szakaszvezető és Nagy Zsolt őrnagy pedig csupán egy körrel maradt el tőle. A pisztoly csapatversenyben a másik két kategóriában (hölgyek, illetve 35 év feletti férfiak) szintén a légierő-válogatott célzott a legpontosabban. A gépkarabély csapatverseny a nőknél az MH SZFP győzelmével zárult, míg a férfiak mindkét korosztályában a HM HVK bizonyult a legjobbnak. A bajnokság talán legizgalmasabb számát, a párbajlövészetet a férfiak mindkét kategóriájában a légierő nyerte, míg a nőknél az ÖLTP csapata utasította maga mögé a mezőnyt.

Vass Tibor zászlós, a szervező alakulat kiképző tiszthelyettese, a verseny szakmai felelőse elmondta, hogy a viadal zökkenőmentesen zajlott le, ráadásul a szervezőbizottság az egyes versenyszámok után pár perccel már közölhette az eredményeket a versenyzőkkel és a felettébb lelkes szurkolókkal. Az ünnepélyes eredményhirdetésen a legjobbaknak Tömböl László vezérőrnagy, a HM HVK törzsigazgatója, Hajnal István dandártábornok, az MH ÖLTP törzsfőnöke, illetve Dajka Gábor, a Monarchia hajóskapitánya adta át a díjakat.
