Június 7. és 9. között a várpalotai szimulációs központban gyakorolt a tatai katonai szervezet 25/1. Könnyűlövész-zászlóalja. A „Balatoni Vihar 2006” elnevezésű, számítógéppel támogatott parancsnoki és törzsvezetési gyakorlás célja az volt, hogy az alegység törzsét összekovácsolja, egyben képességeit felmérje a dandár vezetése. Zsigmond Kálmán ezredes, a gyakorlat igazgatója elmondta: fontos szempont, hogy a nemrég elfogadott könnyűlövész doktrína vezetési feladatait is beépítsék a végrehajtásba.
A zászlóalj gyakorlata mellett a dandártörzs is fejleszti a tervezői munkához szükséges képességeit. Ez az esemény egyben felkészülést jelentett az őszre tervezett „Bevetési Irány 2006” gyakorlatra, amely a 25. Klapka György Könnyülövészdandár egyik kiemelt feladata lesz.
A gyakorlás számítógépes támogatását helyben a MARCUS és a MARS, Tatáról pedig a BAGLYAS szimulációs rendszerek biztosították, így az állomány valósághü környezetben hajthatott végre feladatokat. A törzs ennek köszönhetően költségkímélő módon tudott felkészülni a különböző (szimulált) támadó és védelmi müveletek szervezésére, irányítására. A számítógépes gyakorlás után a zászlóalj kijelölt alegységei század-éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlaton vesznek részt június 13. és 16. között. A helyszín ekkor már a tatai gyakorlótér lesz.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |