2023. 06. 01. csütörtök
Tünde
: 371 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Több száz aknát szállítottak el Bajáról a tűzszerészek

Art of WAR  |  2014. 04. 23., 11:14

A 16. héten, azaz április 14–20. között 74 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 26 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Zaveczki Ivett szakaszvezető, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2014-ben eddig összesen 773 bejelentést kaptak. 

Az elmúlt héten két napon is ki kellett vonulniuk Bajára a Magyar Honvédség tüzszerészeinek. A Teller Ede utcában található építési területen ugyanis több, a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet találtak. Április 14-én a Vörös Mihály főhadnagy, míg másnap a Komjáti Krisztián főtörzsőrmester vezette tüzszerészjárőr – egyebek mellett – összesen 40 darab aknát, 70 darab gyalogsági taposóaknát, 215 darab gyakorló harckocsiaknát, valamint 40 kilogramm vegyes pirotechnikai anyagot szállított el a helyszínről a központi gyüjtőbe. 

Április 14-én Budapesten, a 11. kerületi Köbölkúti Általános Iskolában is akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek. Földmunkák közben ugyanis az udvaron egy 203 milliméteres, szovjet gyártmányú betonromboló gránát került elő, amely kilőtt állapotban volt. A veszélyes robbanószerkezetet a Lakatos Sándor főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyüjtőbe szállította. 

Tüzszerész

203 milliméteres, szovjet gyártmányú betonromboló gránát Budapesten, a Köbölkúti Általános Iskola udvarán

Április 15-én Abáról kapták a bejelentést a tüzszerészek, hogy a település külterületén, egy szántóföldön, mezőgazdasági munkák közben robbanószerkezetet találtak. A Zsolnai Gábor százados vezette járőr egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú repesz-aknagránátként azonosította a robbanószerkezetet, amit a központi gyüjtőbe szállított. 

Ugyanezen a napon a főváros 11. kerületében, a Tas vezér úton az egyik ház liftaknájából került elő hét darab lőszer, amit a Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyüjtőbe szállított. 

Fotó: Lakatos Péter (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.