2023. 05. 31. szerda
Angéla
: 371 Ft   : 348 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Sérült volt a repesz-romboló gránát gyújtószerkezete

Art of WAR  |  2014. 08. 27., 10:10

A 34. héten, azaz augusztus 18−24. között 39 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 20 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Zaveczki Ivett szakaszvezető, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2014-ben eddig összesen 1717 bejelentést kaptak.

Augusztus 18-án a főváros 18. kerületébe riasztották a tüzszerészeket, mivel a Haladás utca és a Czuczor utca mellett lévő lőrinci piacnál világháborús robbanószerkezetet találtak. Az Ember István százados vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránát került elő. A robbanószerkezetet a tüzszerészek a központi gyüjtőbe szállították.

Augusztus 19-én Gyöngyösön akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek: a város határában zajló építkezés közben egy 10,5 centiméteres, német gyártmányú repesz-romboló gránát került elő a földből. A második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet a Juhász Attila főtörzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg. 

Augusztus 21-én Győrből érkezett a bejelentés a tüzszerészügyeletre, hogy az Új utcában, egy magánház építése közben egy 10,5 centiméteres légvédelmi repesz-romboló gránátra bukkantak a munkások. A Kocsis Tibor főtörzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett tüzszerészjárőr megállapította, hogy a német gyártmányú második világháborús robbanótest gyújtószerkezete sérült, így biztonságosan nem szállítható, ezért a rendőrség által a közelben kijelölt robbantási területen megsemmisítették.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.
2023. 05. 15., 10:43
Amszterdamban már messziről látszik, hogy hol található a holland tengerhajózásnak emléket állító Scheepvartmuseum - az irányadó a főváros nevét viselő háromárbócos, az Amsterdam.

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.