Egyesek homoksivatagnak, mások pedig egyszerűen csak pampának hívják a tatai alakulatok helyőrségi gyakorlóterét, amely a várossal szomszédos település, Szomód határában található. Egy biztos, a katonák „második otthonának” számító területre civil ember ritkán teszi be a lábát – persze nem azért, mert tilos ide a bejárás, csak éppen a homokon és a tüskés cserjén kívül nincsen semmi látnivaló. Június utolsó hétvégéjén mégis ezrek látogattak ki a szomódi gyakorlótérre. Bár volt, aki már a bejáratnál megbánta, hogy papucsban, vagy szandálban jött – a felhevült homok így akadálytalanul égethette a lábát –, a többség azonban jól érezte magát az MH 25. Klapka György Könnyűlövészdandár június 24-i nyílt napján.
A különleges programot a könnyülövészek védőszentje, Szent László napja alkalmából rendezték meg, s mint ahogy Huszti András dandártábornok, az alakulat parancsnoka megnyitójában elmondta: a rendezvényből hagyományt szeretnének teremteni. Igaz ugyan, hogy lövésznapot többször is szerveztek már, de a gyakorlótérre most először hívták ki a város lakóit, s a környékbeli érdeklődőket. Az egész napos rendezvényen mindenki megtalálhatta az önmaga számára érdekes programot. A katonai bemutatók mellett – ezek között szerepelt ellenőrző-áteresztő pont telepítése és müködtetése, valamint közelharc-, és harcászati kiképzés is – a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, illetve a rendőr-főkapitányság beavatkozó alegységeinek hatásbemutatóját szintén megtekinthette a közönség. E programok inkább a felnőttek tetszését nyerték el, a fiatalabbak elsősorban a rendszeresített technikai eszközök kiállításán érezték jól magukat.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Élő hadtörténelem címü programján azonban kicsi és nagy egyaránt elámulhatott. A korhü ruhákba öltözött hagyományőrzők eredeti harci technikák és fegyverek segítségével mutatták be az 1945. március 19-én Tata és Szomód között lezajlott ütközetet, később pedig az 1956-os eseményeket is felelevenítették. A lehetőséget kihasználva a könnyülövészek nyílt napján bemutatkozott a Honvédszakszervezet, a Honvéd Egészségpénztár, valamint kitelepült a megyei hadkiegészítő parancsnokság toborzóirodája is.

A gyakorlótéri nyílt napon hirdették ki az első alaklommal megrendezett, Szent László menet névre keresztelt teljesítménytúra eredményeit is. A Csákberény és Tata közötti 65 kilométeres távnak több mint százan vágtak neki. A június 23-án megrendezett túrát a katonáknak 16, a civileknek pedig 24 óra alatt kellett teljesíteniük.