2023. 06. 01. csütörtök
Tünde
: 371 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az elmúlt héten 54 bejelentést kaptak a tűzszerészek

Art of WAR  |  2014. 09. 16., 10:30

A 37. héten, azaz szeptember 8−14. között 54 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 27 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Hadházi Edina szakaszvezető, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2014-ben eddig összesen 1932 bejelentést kaptak.

Szeptember 9-én Kuncsorára vonultak ki a tüzszerészek, mivel a Dózsa György és a Petőfi Sándor utcák kereszteződésében, az élelmiszerbolt udvarán, bontási és újjáépítési munkálatok közben egy második világháborús robbanószerkezetet találtak. A Sulykovszki Róbert zászlós vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy egy 7,5 centiméteres, német gyártmányú páncéltörő gránát került elő, amit a központi gyüjtőbe szállítottak.

Ugyanezen a napon Szenyéren is akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek: a 68-as számú főút 64-es kilométerszelvényében az út szélét töltötték és erősítették, mivel az eső kimosta azt. Az odaszállított földben viszont egy robbanótestet találtak a munkások. Mint kiderült, egy 45 milliméteres, szovjet gyártmányú repeszgránát került elő, amit az Ember István százados vezette tüzszerészjárőr a központi gyüjtőbe szállított.

Szenyér után Sárisápra vonult ki az Ember István százados vezette tüzszerészjárőr, mivel a Komárom-Esztergom megyei településen, a Fő úton, a polgármesteri hivatal épületével szemben, a gázvezeték fektetése közben két darab, feltételezhetően a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezet került elő. A tüzszerészek 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknagránátnak azonosították a szerkezeteket és a központi gyüjtőbe szállították mindkettőt.

Szintén szeptember 9-én a főváros XI. kerületébe, a Töhötöm utcába is riasztották a Magyar Honvédség tüzszerészeit, mivel egy építkezésen egy 122 milliméteres repesz-romboló gránátot találtak. A gránát hatástalanításának − azaz a gyújtószerkezet kiszerelésének − idejére a környéket 200 méteres sugarú körben lezárták. A Horváth Csaba őrnagy vezette tüzszerészjárőr a kiszerelt gyújtószerkezetet a helyszínen megsemmisítette, míg a gránáttestet a központi gyüjtőbe szállította.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.