2023. 10. 04. szerda
Ferenc
: 388 Ft   : 370 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tűzszerészek: 42 hét 2 222 bejelentés

Art of WAR  |  2014. 10. 21., 13:53

A 42. héten, azaz október 13-19. között 53 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 16 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Csörgei Csilla törzsőrmester, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2014-ben eddig összesen 2 222 bejelentést kaptak.

Október 13-án Bicskéről érkezett a riasztás a tüzszerészügyeletre, hogy a Kossuth utcában található gyermekotthon udvarán második világháborús robbanószerkezetet találtak. A Horváth Csaba őrnagy vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy 36 mintájú kézigránát belső szelencéje került elő, amit a tüzszerészek a központi gyüjtőbe szállítottak. 

Ugyanezen a napon Bándon is akadt dolga a Horváth Csaba őrnagy vezette tüzszerészjárőrnek. A 8-as számú főút mellett, földmunkák közben három darab, német gyártmányú, 8 centiméteres aknagránátot találtak. A második világháborús robbanószerkezeteket a tüzszerészek a központi gyüjtőbe szállították. 

Október 15-én Nagyigmándra vonultak ki a tüzszerészek, mivel a Kossuth Lajos utcában található gondozási központban, földmunkák közben egy F1-es típusú kézigránátot találtak. A robbanótestet a Zsolnay Gábor százados vezette járőr szállította el a központi gyüjtőbe.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 08., 11:28
Az USS United States repülőgép-hordozót arra tervezték, hogy atomfegyverekkel megrakott bombázógépeket indítson fedélzetéről és ezzel megszűnjön a frissen önállóvá vált amerikai légierő nukleáris csapásmérési monopóliuma. Az USS United States azonban sohasem hagyta el a hajógyárat, mert közbeszólt a politika.
2023. 09. 05., 12:06
A szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon (SPIEF) a közelmúltban mutatták be a Szevasztopoli Állami Egyetem és a MoreAgroBioTech kutatási oktatási központ fiatal mérnökei által kifejlesztett tengeri drón, a Sargan prototípusát, amely nevét egy hosszú testű, hegyes orrú ragadozó hal után kapta.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
2023-08-15 14:36:28
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 10. 03., 16:33
A napokban Budapestre szállított Leopard 2A4HU harckocsinak köszönhetően gyakorlativá vált a harckocsizó szakcsoportban tanuló honvéd tisztjelöltek képzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző és Hadtudományi Karán.
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”

  JETfly Magazin

Újabb mérföldkövet jelentő esemény a Szlovák Légierő F-16-os beszerzési programjában: 2023. szeptember 29-én repült az első, szlovák részre készült F-16V.