2025. 05. 13. kedd
Imola, Szervác
: 405 Ft   : 365 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Ötszáz kilogrammos bomba Szolnokon

Art of WAR  |  2014. 11. 05., 10:14

A 45. héten, azaz október 27. és november 2. között 58 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 24 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Csörgei Csilla törzsőrmester, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2014-ben eddig összesen 2 320 bejelentést kaptak.

Október 29-én Budapesten, a XXIII. kerületbe vonultak ki a tüzszerészek. A Haraszti úti Szamosi Mihály Sporttelepen felújítási munkálatok közben találtak tizennyolc darab 82 mm-es aknavetőgránátot, amelyet Sulykovszki Róbert zászlós vezette tüzszerészjárőr a központi gyüjtőbe szállított.

Két nappal később, október 31-én, Szolnokon is akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek: a Vasúti híd lábánál az oda hordott földből előkerült egy darab GP-1000 típusú, 500 kilogrammos amerikai romboló bomba. Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyüjtőbe szállította. Az elszállításig a vasúti forgalom szünetelt.

Ötszáz kilogrammos bomba Szolnokon

Fotó: archív

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
2024-06-20 15:28:26
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

Magyarország ma már nem mellékszereplő, hanem kezdeményező és megbecsült partner az űrkutatás területén - emelte ki az űrkutatásért felelős miniszteri biztos a HUNIVERZUM - Magyarok a világűrben elnevezésű látogatóközpont megnyitóján hétfőn Budapesten, a Millenáris parkban.

  NÉPSZERŰ HÍREK