2023. 12. 07. csütörtök
Ambrus
: 381 Ft   : 353 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Repeszgránátot találtak az iskola udvarán

Art of WAR  |  2015. 03. 11., 09:40

A tizedik héten, azaz március 2-8. között 62 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 18 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Csörgei Csilla főtörzsőrmester, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2015-ben eddig összesen 297 bejelentést kaptak.

Március 2-án a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kisgyőrből érkezett a bejelentés a tüzszerészekhez, hogy a Dózsa György utcában található általános iskola udvarán, földmunkák közben második világháborús robbanószerkezetet találtak. A Vörös Mihály főhadnagy vezetésével helyszínre érkezett tüzszerészjárőr a terület átvizsgálásakor egy 40 milliméteres, 39 mintájú repeszgránátot talált, amit a közelben kijelölt robbantási területen megsemmisített. 

Ugyanezen a napon a Heves megyei Demjénben is akadt dolga a Vörös Mihály főhadnagy vezette tüzszerészjárőrnek: a gombafeldolgozó területén egy 80 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot találtak. A robbanószerkezetet a tüzszerészek a központi gyüjtőbe szállították. 

Március 3-án a győri ipari parkban egy RG−42-es típusú kézigránátot találtak. A Tóth Péter főtörzsőrmester vezette tüzszerészjárőr a második világháborús robbanószerkezetet a közelben kijelölt robbantási területen megsemmisítette.

Március 5-én Budapesten, a Déli pályaudvar közelében található vasúti alagútnál egy 152 milliméteres rombológránát került elő. A robbanószerkezetet a Vörös Mihály főhadnagy vezette tüzszerészjárőr a helyszínről elszállította és a közelben kijelölt robbantási területen megsemmisítette.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023. 11. 23., 11:17
Az összecsukható konténereket fejlesztő és gyártó, magyar tulajdonban lévő Continest Technologies Zrt. kanadai leányvállalata, valamint a vízkezeléssel foglalkozó kanadai Innocorps által vezetett Circular City konzorcium nyerte el a Kanadai Védelmi Minisztérium (DND) Védelmi és Biztonsági Innovációs Programja (IDEaS) által kiírt Pop-Up City verseny kétmillió dolláros fődíját – közölte a Continest az MTI-vel.
2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 11. 16., 13:09
„Bemutattuk, hogy a Magyar Honvédség felkészült, képes angol nyelven műveletet vezetni és olyan új típusú, új gondolkodásmódot igénylő eszközt is rendszerbe tud állítani, mint amilyen a PzH 2000-es” – mondta dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke Bakonykútiban, november 15-én, szerdán.
2023. 11. 16., 10:02
Észak-Korea 2023. szeptember 6-án bocsátott vízre egy erősen módosított Romeo-osztályú tengeralattjárót a sinpói Pongdae Tengeralattjáró Gyárban. A Hero Kim-Gun-ok jellegzetessége, hogy alaposan megnagyobbított tornyába tíz rakétaindító csövet telepítettek, amelyekből legalább két különböző típusú fegyver bocsátható fel.
2023-10-31 14:21:36
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 07., 11:43
„Hát persze, hogy az volt az első feladat hajnali négykor, hogy ússzak át a folyón” – írja naplójában a svédországi SERE Instruktori kiképzésről Ádám János törzsőrmester, az MH Altiszti Akadémia Speciális Felkészítő Részleg kiképző altisztje.
2023. 12. 06., 10:20
A vezérezredes tájékoztatása szerint a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy az alakulatoknak önállóan, akár váratlan helyzeteket is megoldva kellett gyakorolniuk az országvédelmi feladatokat együttműködve a közigazgatással és a NATO-erőkkel.
2023. 12. 05., 15:36
A szakkiképzés területén szolgálók számára megtartott állománygyűlésen Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének arról beszélt, hogy jelentősen változik a Magyar Honvédség kiképzési programja, annak metódusa.
2023. 12. 04., 09:56
Fegyvernemi ünnepéhez közeledve – az MH Légierő Parancsnoksággal közösen – szakmai konferenciát rendezett az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred december 1-jén.

  JETfly Magazin

Összesen 40 darab használt Eurofighter Typhoon vadászbombázót vásárolna Törökország – a szándékot, melyről már korábban is volt szó,Yasar Guler védelmi miniszter jelentette be a közelmúltban.