2025. 07. 08. kedd
Ellák
: 400 Ft   : 341 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Júliusban is bőven akad dolga a tűzszerészeknek

Art of WAR  |  2015. 07. 20., 10:23

A 28. héten, azaz július 6. és július 12. között 30 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 11 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Bátyi Edina főtörzsőrmester, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa elmondta, hogy a tüzszerészek 2015-ben eddig összesen 1 395 bejelentést kaptak.

Július 6-án Újszentmargitáról, érkezett bejelentés, hogy földmunkák közben egy darab magyar repeszromboló gránátot találtak, amit Tóth Péter főtörzsőrmester vezette járőr a helyszínről a központi gyüjtőbe szállított. Másnap, július 7-én Csővár községben akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek. A Tóth Péter főtörzsőrmester vezetésével a helyszínre küldött járőr megállapította, hogy építési munkálatok közben két darab, 42 M kézigránát került elő, amit a központi gyüjtőbe szállítottak.

Két nappal később, július 9-én Halmajra vonultak ki a tüzszerészek, mivel a Református templom mögött végzett felújítási munkálatok közben két darab, 81 milliméteres, román gyártmányú aknavetőgránátot találtak. A Zsolnay Gábor százados vezette járőr a központi gyüjtőbe szállította. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
2024-06-20 15:28:26
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

Tisztelt Olvasók! Több, mint egy éve nem hallottunk Az Ég Katonáiról, pedig folyamatosan dolgoznak! Februárban ünnepelték, a 15. születésnapjukat! Emiatt is kerestük meg a Csapatot, hol máshol, mint a keceli „otthonukban”!

  NÉPSZERŰ HÍREK