A dolgozó szülők gyermekei számára szervez immár ötödik éve nyári napközis tábort a hajdúhadházi székhelyű Fiatalok Képzését Szervező, Polgári Nevelését Támogató Egyesület, a FIKSZ PONT. A kéthetes időtartamú, elsősorban kézműves jellegű napközis tábort a 6–14 év közötti gyermekek számára hirdetik meg; az általános iskolás lányoknak és fiúknak önkéntes nevelők szerveznek tartalmas programokat: kézműves foglalkozásokat, kirándulásokat.
A napközis tábor tagjai tavaly egynapos látogatást tettek a debreceni MH 5. Bocskai István Könnyülövészdandár hajdúhadházi bázisán. E kirándulás annyira emlékezetes volt a gyerekek számára, hogy az egyesület az idén ismét kérte Szücs András dandártábornokot, az alakulat parancsnokát: biztosítsa számukra a katonai programot – tudtuk meg Ölveti Gábornétól, a FIKSZ PONT egyesület egyik önkéntesétől.
A nyári táborban részt vevő 35 gyerek július 13-án érkezett a hajdúhadházi bázisra, ahol először megtekintették az épületeket és a telephelyet, majd túlélési alapismeretek foglalkozáson vettek részt. Az alakulat katonái megmutatták nekik a tüzgyújtás, a vízszerzés, valamint a víztisztítás fortélyait és az álcázás alapjait. Sötétedés után pedig egy 2-3 kilométeres éjszakai „menetgyakorlat” várt a gyerekekre, akik természetesen nagyon élvezték a katonai programot.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |