Szeptember 11-én dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter – Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke, valamint Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs és toborzó főosztályvezetője kíséretében – Szolnok helyőrségbe látogatott.
Programja során a honvédelmi minisztert elsőként a helyőrség alakulatainak – az MH 86. Szolnok Helikopterezred, az MH 25/88. Könnyü Vegyes Zászlóalj, az MH 34. Bercsényi László Különleges Müveleti zászlóalj és az MH Béketámogató Kiképző Központ – parancsnokai tájékoztatták szervezeteik felépítéséről, feladatairól. A tájékoztatókat követően a miniszter statikus és dinamikus bemutatók keretében ismerkedett meg az alakulatok fegyvereivel, felszerelésével, felkészültségével.

A látogatás során Szekeres Imre – eddigi csapatlátogatásainak megfelelően – beszédet mondott a helyőrség katonái előtt. Az eddigi találkozókon is elhangzottakon túl a miniszter részletesen szólt Szolnok alakulatairól, a helyőrség jövőjéről. – Szeretném leszögezni, hogy Szolnok a jövőben is a Magyar Honvédség egyik központja marad – emelte ki a miniszter. Szólt arról is, hogy a szolnoki alakulatok már számtalan esetben bizonyították felkészültségüket: az árvizek során csakúgy, mint a legnehezebb missziókban. Ezért a helytállásért mind a kormány, mind a maga nevében köszönetet mondott a katonáknak és hozzátartozóiknak egyaránt.

Köztudott – folytatta Szekeres Imre –, hogy október 1-jén Magyarország átveszi az afganisztáni Baghlan tartomány újjáépítési csoportjának vezetését, ezért a közeli napokban a vezérkari főnök kíséretében személyesen fog meggyőződni Afganisztánban a magyar katonák élet- és munkakörülményeiről, feladatairól.

A rendezvényt követő sajtótájékoztatón a honvédelmi miniszter újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a magyar katonák saját harcjármüveikkel és fegyverzetükkel vesznek részt az afganisztáni misszióban, és a német védelmi miniszterrel kötött megállapodás alapján a légi támogatást és a MEDEVAC-ot a német fél fogja biztosítani számunkra. Ezzel együtt – tette hozzá – az elkövetkezendő két évben folyamatosan vizsgálni fogják, hogy milyen új képességek igénybevételére lehet majd szükség, s a megfelelő lépéseket meg fogják tenni. Szekeres Imre megerősítette, hogy októbertől sem fog több magyar katona szolgálatot teljesíteni Afganisztánban, csupán magasabb szintü feladatot fognak ellátni, mégpedig a legkatonásabb civil feladatot: az újjáépítés biztonságának garantálását.
