Célkövetési gyakorlattal egybekötött, légvédelmi tüzér-éleslőgyakorlatot hajtott végre az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kijelölt szakállománya október 24–26. között az MH Bakony Harckiképző Központ nullaponti lőterén. Szöllős Béla mérnök alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese elmondta, hogy a hadihajós alosztály irányzó beosztású matrózállománya a hadihajókon rendszeresített 20 milliméteres gépágyú szárazföldi változatával két célra éles-, egy célra pedig gyakorló lövészetet hajtott végre.
A célok között – tíz méter magasságban – imitált helikoptert, illetve közeledő szárazföldi ellenséget is le kellett küzdeniük a katonáknak. A résztvevő mintegy negyven fő az első napon előkészítő lőgyakorlatot hajtott végre világító rakétákkal, a második napon már az értékelt gyakorlatokra került sor. A szakállomány a „Riadó!” vezényszóra kezdte meg a légvédelmi lőgyakorlat végrehajtását és egyre precízebben célozva semmisítették meg az „ellenséget”.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |