A haderő új struktúrájának kialakításával összhangban az egri MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő-zászlóalj átdiszlokál Debrecen helyőrségbe – jelentette be november 8-án az alakulat személyi állományának Havril András vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke. A döntés 387 hivatásos és szerződéses katonát érint.
A felderítő-zászlóalj megmarad – hangsúlyozta tájékoztatójában a vezérkari főnök –, de nem önálló szervezetként, hanem az MH 5. Bocskai István Könnyülövészdandár kötelékében. A feladat végrehajtása 2007. március elsején kezdődik, a folyamat pedig a tervek szerint hat hónap múlva, augusztus 31-én zárul. Az állománygyülésen többek között jelen volt Tömböl László vezérőrnagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, Benkő Tibor dandártábornok, az MH Szárazföldi Parancsnokság megbízott parancsnoka, Palásti Ferenc dandártábornok, a HM személyzeti főosztályvezetője, továbbá Szücs András dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Könnyülövészdandár, illetve Vizi Sándor alezredes, az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő-zászlóalj parancsnoka.

– Soha nem könnyü egy ilyen döntést tolmácsolni, különösen úgy, hogy közvetlen elöljárójukként –1996 és 2000 között, a 3. Gépesített Hadosztályparancsnokság parancsnokaként – több alkalommal dolgozhattam együtt a zászlóalj katonáival, és a mai napig a legnagyobb elismerés hangján tudok szólni tevékenységükről; kitünő alakulat, amely a feladatát olyan szinten végzi, ahogy az elvárható a 21. század elején – mondta a tábornok, aki 1969-ben épp a most megszüntetésre ítélt egri helyőrségbe vonult be katonának.

A vezérkari főnök rámutatott: a felső vezetés megfelelő előkészítő munka után hozta meg ezt a döntést, amelyről meggyőződéssel vallja, hogy a Magyar Honvédség érdekeit szolgálja. Korunk kihívásai (egyebek mellett a terrorizmus elleni harc, vagy a katasztrófa-elhárítás), továbbá a NATO, illetve az EU felé tett vállalásaink teljesítése megkövetelik a modulrendszer szerint felépített struktúrát. Ez mind a vezetés, mind pedig a csapatok szintjén változást tesz szükségszerüvé, tehát a költözés mögött elsősorban koncepcionális kérdések fedezhetők fel. Új helyén az alakulat biztosítja a Bocskai-dandár felderítő századát, illetve a Magyar Honvédség harccsoportjainak felderítő szakaszait – mutatott rá a vezérkari főnök.
– Alapvetően azt szeretnénk, ha a teljes állomány átdiszlokálna Debrecenbe, de a zászlóalj katonái előtt az összes alakulat kapuja nyitva áll – hallhattuk. A kialakult helyzetben ugyanis mindenki saját maga határoz a sorsáról, hiszen az önkéntes haderő két évvel ezelőtti bevezetésével az egyéni érdekek meghatározóvá váltak; ezeken keresztül kell a Magyar Honvédség érdekrendszerét kiépíteni. A parancsnokok ellátják a szükséges információkkal az érintetteket, és természetesen azok is megkapnak minden segítséget, akik jövőjüket nem a hadsereg keretein belül képzelik el – jegyezte meg Havril András.

Az állománygyülést követő sajtótájékoztatón a vezérezredes az Egerben található honvédségi objektumokkal, gyakorlóterekkel kapcsolatban elmondta, hogy azok sorsáról a Honvédelmi Minisztérium tárgyalásokat kezdett a város vezetésével. Ennek koordinálása a tárca részéről Iváncsik Imre államtitkár feladata.