2023. 12. 07. csütörtök
Ambrus
: 381 Ft   : 353 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Alapkiképzés, BTR-ekkel

Alapkiképzés, BTR-ekkel
honvedelem.hu  |  2020. 11. 19., 15:40
Alapkiképzés, BTR-ekkel

Több mint harmincan teljesítik az öthetes alapkiképzést az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél novemberben. Az alapvető elméleti tudás elsajátítása és az alapszintű lőgyakorlatok végrehajtása után már - többek között - BTR harcjárművekkel együtt végrehajtott manővereket is gyakoroltak a Bakonyban, november 18-án, szerdán.

A kihelyezett komplex harcászati foglalkozáson résztvevők először begyakorolták, miként kell szakszerűen beszállni az álló harcjárműbe, illetve elhagyni azt, majd mozgás közben, úgymond „szárazon” többször megismételték ugyanezt. Mint azt Madár Zsolt zászlós, szakaszparancsnok-helyettes elmondta: az újoncok már megtanulták a gépkarabély biztonságos kezelését és egyénileg, valamint tűzcsoportokban a terepen való mozgást.

„Nagyon lelkesek és motiváltak a katonák. Szerencse, hogy az ezred lövész szakaszának BTR-jeit is tudjuk használni a kiképzés során. Most éppen azt fogjuk látni, amint egy járőrcsoportot támadás ér, erre kell a megfelelő módon reagálni, és leküzdeni a lesállást. Az előírásoknak megfelelően igyekeztünk ötvözni a különféle képzéseket, ezért például a holnapi húsz kilométeres menetgyakorlat során különféle vizsgaállomások is lesznek. Az egyiknél például védőöltözetben kell átkelniük szennyezett terepszakaszon, máshol tereptani tudásukról kell számot adniuk” – nyilatkozta a zászlós. Hozzátette: jövő héten az országhatáraink mellett ellátandó feladatokat gyakorolja majd az állomány.

Az újoncok közül Újhelyi Tamás közkatona tizenhat évet dolgozott az Országos Mentőszolgálatnál. Régóta dédelgetett vágya, hogy katonaként szolgálhasson, és mint mondja: úgy érzi, ennek most jött el az ideje.

„Nagyon jól érzem magam, ez a kiképzés jól összerakott. A kiképzők emberileg és szakmailag is magas színvonalon vannak, profin adják át a tudást számunkra. Anno a sorkatonaság miatt vannak tapasztalataim, és bár ott sem volt gond a kiképzéssel, a mostani szerintem sokkal professzionálisabb és összetettebb. Az is tetszik, hogy a fizikailag nehezebb részek szépen egymásra épülnek, abszolút bírható a kiképzés” – mondja a leendő törzsőrmester, aki a tatai dandárnál fog szolgálatot teljesíteni.

Sajnos az alapkiképzésen a járványhelyzet miatt tíz napos kényszerszünetet is be kellett iktatni, ám a mind az újoncok, mind a kiképzők számára az egészség a legfontosabb. A tervek szerint a székesfehérvári ezred a jövő évben is több alkalommal hajt végre a mostanihoz hasonló alapkiképzést.

Forrás: https://honvedelem.hu/

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 23., 11:17
Az összecsukható konténereket fejlesztő és gyártó, magyar tulajdonban lévő Continest Technologies Zrt. kanadai leányvállalata, valamint a vízkezeléssel foglalkozó kanadai Innocorps által vezetett Circular City konzorcium nyerte el a Kanadai Védelmi Minisztérium (DND) Védelmi és Biztonsági Innovációs Programja (IDEaS) által kiírt Pop-Up City verseny kétmillió dolláros fődíját – közölte a Continest az MTI-vel.
2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 11. 16., 13:09
„Bemutattuk, hogy a Magyar Honvédség felkészült, képes angol nyelven műveletet vezetni és olyan új típusú, új gondolkodásmódot igénylő eszközt is rendszerbe tud állítani, mint amilyen a PzH 2000-es” – mondta dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke Bakonykútiban, november 15-én, szerdán.
2023. 11. 16., 10:02
Észak-Korea 2023. szeptember 6-án bocsátott vízre egy erősen módosított Romeo-osztályú tengeralattjárót a sinpói Pongdae Tengeralattjáró Gyárban. A Hero Kim-Gun-ok jellegzetessége, hogy alaposan megnagyobbított tornyába tíz rakétaindító csövet telepítettek, amelyekből legalább két különböző típusú fegyver bocsátható fel.
2023-10-31 14:21:36
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-10-25 15:50:04
A csádi elnök meghívására katonai misszió indulna az afrikai országba, ennek keretében 2024 tavaszától maximum 200 katona teljesítene ott szolgálatot - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Országgyűlés október 25-ei ülésén, a honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslat általános vitájában.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 06., 10:20
A vezérezredes tájékoztatása szerint a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy az alakulatoknak önállóan, akár váratlan helyzeteket is megoldva kellett gyakorolniuk az országvédelmi feladatokat együttműködve a közigazgatással és a NATO-erőkkel.
2023. 12. 05., 15:36
A szakkiképzés területén szolgálók számára megtartott állománygyűlésen Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének arról beszélt, hogy jelentősen változik a Magyar Honvédség kiképzési programja, annak metódusa.
2023. 12. 04., 09:56
Fegyvernemi ünnepéhez közeledve – az MH Légierő Parancsnoksággal közösen – szakmai konferenciát rendezett az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred december 1-jén.
2023. 11. 30., 10:06
A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek.

  JETfly Magazin

"Nehéz szerénynek maradni!", állítja a Tiger Meet-ek jelmondata. A fotókat nézve, van benne igazság! Sehol máshol nem láthatunk ennyi, látványosan megfestett katonai repülőgépet - de a csodaszép merev- és forgószárnyasok nem kiállításra jöttek. Dolgoztak, kőkeményen, s velük együtt a hajózók és a műszakiak is.