Éleslövészeti foglalkozásokat tartott az MH Klapka György 1. Páncélosdandár vitéz Tarczay Ervin 11. Harckocsizászlóalj a szomódi lőtéren december 4-6. között. Bár az időjárási viszonyok miatt többször türelemre kellett inteni a Leopard 2A4HU harckocsik kezelőszemélyzetét, az olykor felszakadozó ködben is jutott lehetőség arra, hogy a géppuskák mellett 120 milliméteres harckocsiágyúkkal is lőjenek.
A mostani nappali és éjszakai harckocsi alaplőgyakorlaton bizonyító irányzók előéletének érdekessége, hogy bár van köztük olyan, aki már a sokat próbált T-72-esek fegyvereit is megszólaltatta, a Leopard 2-es típus rendszerét korábban csak egy kéthetes ausztriai felkészítés keretében, szimulátoron sajátították el. Számukra a napokban jött el az idő, hogy az így megszerzett tudást a gyakorlatban is kamatoztathassák.
Ez a képzési rendszer azért is hatékony, mert mire a katonák a lőtérre kerülnek, már izommemóriában tudják, hogy mit-hol találnak, milyen teendők követik egymást, illetve nem utolsósorban ekkor már valóban a pontos végrehajtásra koncentrálhatnak. Mindemellett ez azt is jelenti, hogy lőszerfelhasználásban is sokkal gazdaságosabb a kiképzés, hiszen a kezdeti begyakorlásokat szárazon, vagyis valós lövés leadása nélkül folytathatják le a szimulátor segítségével. A lőgyakorlatot vezető katonák véleménye szerint a korábban szimulátoron is felkészített katonák a lőtéren, ha el is követnek hibákat, azok már csak apróbb tévesztések, amiket igen könnyű a gyakorlati foglalkozások alkalmával orvosolni.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
Olaszországban és Svédországban bizonyítottak a Magyar Honvédség különleges műveleti katonái NATO gyakorlat keretében, ahol tömeges ejtőernyős ugrás, a logisztikai utánpótlás megszervezése, rajtaütés és beépített területen vívott harc szerepelt a feladataik között, de éleslövészeten is megmutatták felkészültségüket.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Folytatódik a Pardubicében található Repülési Kiképző Központ (CLV) flottájának modernizációja: az új L-39 Skyfox-ok mellett a kiöregedő Zlineket is újakra cserélik.