A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program eddig megvalósult és a közeljövőben megvalósuló infrastrukturális terveinek aktuális helyzetéről tájékozódott Benkő Tibor honvédelmi miniszter az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison, június 29-én.
A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program komplex rendszere a Magyar Honvédség valamennyi haderőnemét érinti. A légierő fejlesztése az utóbbi évben a helikopterek tekintetében is látványosan felgyorsult, a korszerűsítés azonban nem csak az új forgószárnyas haditechnikai eszközök beszerzését tartalmazza, hanem a megfelelő infrastruktúra, valamint az új képességek kialakítását is.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter hétfőn látogatott el a szolnoki bázisra, hogy személyesen tájékozódjon az infrastrukturális fejlesztések jelenlegi állapotáról. A haderőfejlesztési program részeként indul újra el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar állami légiközlekedési alapszakának célirányos és gyakorlati képzése. A tárcavezető – akit látogatására elkísért Kilián Nándor vezérőrnagy, a légierő haderőnemi szemlélője, valamint Sándor Tamás vezérőrnagy, különleges műveleti szemlélő is – megtekintette a képzésnek helyet adó, felújításra váró vagy az alatt álló épületeket, a tantermeket, valamint a szimulátorokat.
Benkő Tibor szemügyre vette a közelmúltban felépített hangár-sátrat az előtte kialakított, impozáns méretű előtérrel, amely a forgószárnyas képesség megújítása érdekében beszerzett Airbus H145M helikoptereknek és a Zlin kiképző repülőgépeknek nyújt átmeneti védelmet, amíg a végleges hangárkomplexum fel nem épül. A már felújított, minden igényt kielégítő hangárt szintén megtekintette a miniszter, és látogatást tett a Mi-17-es szimulátornak helyet adó, felújítás előtt álló épületben.
Ezen túlmenően tájékozódott a Különleges Műveleti Szemlélőség elhelyezésének jelenlegi körülményeiről és jövőbeni lehetőségeiről is.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
A konyha átalakításával plusz egy sor székkel szereli fel mind a 22 darab Embraer E195-E2-esét a KLM. A Cityhopper leányvállalat flottájába tartozó repülőgépek ennek segítségével több bevételt termelhetnek, ugyanakkor 3 százalékkal csökken a járat egy főre vetített szén-dioxid-kibocsátása.