2023. 11. 29. szerda
Taksony
: 378 Ft   : 345 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kerítést építettek, gránátot találtak

Art of WAR  |  2016. 10. 12., 12:20

A 40. héten, azaz október 3-9. között 41 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére.

A szakembereknek ezek közül 10 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet. Páricsi Mariann zászlóstól, az alakulat kommunikációs altisztjétől megtudtuk azt is, hogy a tűzszerészek 2016-ben eddig 1640 bejelentést kaptak.

Október 3-án a főváros XIII. kerületében, a Jász utcában, épületbontás közben került elő egy második világháborús aknavetőgránát. A robbanószerkezetet a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Ugyanezen a napom Vácon is akadt dolga a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette járőrnek: a Kertváros út és a Park út sarkán, közterületen bukkantak rá egy, a második világháborúból visszamaradt tüzérségi lövedékre, amit a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállítottak.

 

Október 4-én Fótra vonultak ki a tűzszerészek mivel a Tulipán utcai lakóövezetben, földmunkák közben egy második világháborús tüzérségi lövedéket találtak. A gránátot a Debrődi Péter százados vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Fótról, Szadára vonult át a Debrődi Péter százados vezette járőr, a településen ugyanis a Présház utcában, kerítésépítés közben került elő egy világháborús tüzérségi gránátot. Ezt a második világháborús „leletet” is központi gyűjtőbe szállították a tűzszerészek.

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-10-25 15:50:04
A csádi elnök meghívására katonai misszió indulna az afrikai országba, ennek keretében 2024 tavaszától maximum 200 katona teljesítene ott szolgálatot - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Országgyűlés október 25-ei ülésén, a honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslat általános vitájában.
2023-10-06 10:14:31
Jövőbemutató, életmentésre alkalmas technológiát mutattak be a 4iG Csoport tagvállalatai – a Vodafone Magyarország és a Rotors & Cams – október 3-án, a Balatonon. A drónos vízimentést az Internet Hungary-n, Magyarország egyik legfontosabb szakmai konferenciáján szemléltették.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 11. 29., 16:38
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 29., 13:32
Az Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens 17. váltása közös lövészeten vett részt észt partnereivel november 24-én az Erbil melletti „Satur Areal Gunnery” lőtéren. A közös lövészeten arra is lehetőség volt, hogy a magyar és észt katonák kölcsönösen megismerjék és kipróbálják a két nemzet haderejében rendszeresített lőfegyvereket.
2023. 11. 28., 10:50
Akkreditációs látogatás keretén belül fogadta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az új olasz véderő, valamint az új görög véderő-, katonai és légügyi attasét.
2023. 11. 24., 10:45
Delegáció élén Párizsba látogatott dr. Sticz László vezérőrnagy, az Európai Unió EUFOR ALTHEA műveletének következő parancsnoka november 20-án. A látogatás célja a bosznia-hercegovinai francia szerepvállalás és a francia-bosnyák kapcsolatok részleteiben történő megismerése volt.

  JETfly Magazin

A korábban bejelentett 95 darab új Boeing és 15 darab új Airbus repülőgép beszerzésével az Emirates légiflottája 310 szélestörzsű repülőgéppel bővül az elkövetkező években. A flotta kiszolgálására új, hipermodern műszaki bázist is épít a légitársaság.