Az alkalomhoz illő rácsapással köszönt be Szandaszőlős csuromvizes repülőterére a „Ketteske”, azaz a 02-es oldalszámú Airbus H145M június 18-án délután. Mintha tudta volna, hogy hamarosan történelmet írnak a fedélzetén.
Pontosabban az utastérben, hiszen az ejtőernyős csak átmeneti állapotnak tekinti azt az időt, ami alatt a légijárművel a tervezett magasságig eljut – a lényeg az onnan kilépés, majd a zuhanás. Csütörtökön azonban Lázár Tibor őrnagy, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis ejtőernyős kiképző részlegének vezetője mellett éppen a könnyű szállítóhelikopter volt a főszereplő. A 3000. ugrására készülő őrnagy ugyanis a világon elsőként „indult lefelé” ebből a típusból – és természetesen rendben földet is ért, az őt követő katonatársaihoz hasonlóan.
Az ugrásoknak a repüléstörténelem mellett más célja is volt: a képességbővítés. Az ugrók rendszerpróbát végeztek, amelynek során a gyakorlatban is kiderült, ejtőernyős ugrásra alkalmas a H145M. Légcellás ejtőernyőkkel, kézi nyitásmóddal hajtották végre a megtervezett feladatokat, ehhez azonban komoly elméleti és gyakorlati felkészülésre volt szükség. A gép és az ernyő minden repülési paraméterét figyelembe véve, a helikoptert repülő hajózók, a műszakiak és az ejtőernyősök csapatmunkájaként alakult ki az a „forgatókönyv”, amelynek végrehajtásával a feladatot – többek között az első, tandemernyős ugrásokat is – balesetmentesen, biztonságosan és eredményesen hajtották végre. Ehhez szükség volt például arra is, hogy a délután Szandaszőlősre érkező helikoptert még a földön „megszállják” az ejtőernyősök és még egyszer alaposan végigpróbálják, mi fog történni a levegőben. Mint kiderült, nem mindegy, egyszerre hányan lépnek ki a csúszótalp felett kialakított, nagy teherbírású taposólemezre, hiszen valahol kapaszkodni is kell – és nagyon nem mindegy, hogy az erre a célra szolgáló „vasat”, vagy éppen egy antennát markolna meg az erős katonakéz.
„Fergeteges érzés” – szólt Lázár Tibor őrnagy a földetérést követően. Miután az időjárás minden próbálkozása, az erős szél és a felhők ellenére, két felszállással mindenki visszatért a repülőtér gyepére, már jutott idő egy gyors helyzetértékelésre is. Mint az őrnagy elmondta, a hosszadalmas felkészülés eredményeként minden rendben folyt le és az ugrások elérték céljukat: a gyakorlatban is kiderült, hogy a gép alkalmas az ejtőernyős kiképzési és sportolási feladatok támogatására. „Nagyon sokat fogunk még ebből a típusból ugrani” – szólt az elégedett jóslat, hiszen, mint ahogy az őrnagy leszögezte, a kiképzési ugrások teljes spektruma végrehajtható a nagy méretű, a levegőben elcsúsztatható oldalajtóval felszerelt géppel. Nem csak nyolc ejtőernyős fér el az utastérben, de alkalmas lesz teherernyők dobására, tandemugrásokra, a taktikai ernyők alkalmazására – mindenre, amire a Magyar Honvédség ejtőernyős beosztású katonáinak és az ejtőernyős válogatottnak szüksége lehet.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
A közelmúltban számoltunk be lapunkon Brunei H145M rendeléséről, most pedig folytatódik a sor Belgiummal: az újabb beszerzés hírét a Párizsban megrendezett Eurosatory védelmi és biztonsági kiállításon jelentették be.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Újdonság a Pardubicei Repülőiskolában: a 2025-ben átvett négy új L-39 Skyfox, illetve az első két Zlin [Z-242L Zeus (0543) és a Z-143LSi Genius (0541)] után ismét bővült a kiképző központ flottája, a kiöregedő Zlin Z-142 példányok leváltásaként egy újabb Z-143LSi Genius (0542) érkezett meg 2026. január 7-én, szerdán.