Lengyel László alezredes vette át az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred parancsnoki beosztását ünnepi állománygyűlés keretében a budapesti Irinyi János laktanyában augusztus 30-án.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter határozata, illetve Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnokának parancsa alapján Szilágyi Zsolt Lajos ezredes, az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred eddigi parancsnoka szeptember 15-től négy éven át a NATO Tűzszerész Kiválósági Központ törzsfőnökeként folytatja szolgálatát. Lengyel László alezredes, az alakulat eddigi törzsfőnöke a csapatzászló meglengetésével vette át szimbolikusan az ezred vezetését.
Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszédében hangsúlyozta: a csapatzászló és a parancsnoki beosztás átadás-átvétele mindig meghatározó mozzanat egy alakulat életében. Mint mondta: Szilágyi Zsolt Lajos ezredes „az elmúlt hat évben felkészülten, magas szakmai ismeretek mellett vezette az ezredet. Bár nehéz időszakban vette át a vezetést, a kihívásokat leküzdve stabilitást teremtett és előremutató gondolkodásmódot honosított meg”. A Honvéd Vezérkar főnöke hozzátette: Lengyel László alezredessel pályafutásukat együtt kezdték, a leendő parancsnok már akkor kitűnt agilitásával, szakmaiságával.
Dr. Böröndi Gábor vezérezredes szerint az alakulat egy „jó csapat, ahol bíznak egymásban. Büszkék vagyunk erre az ezredre! Feltöltöttsége, megújult technikai eszközparkja és ami a legfontosabb, szakmaisága magasra emeli a Magyar Honvédség alakulatai között” – zárta gondolatait a Honvéd Vezérkar főnöke.
Miután átvette a magas szintű szakmai munkájáért járó emléktárgyat, Szilágyi Zsolt Lajos ezredes beszédében elmondta: 2017-ben egy olyan alakulat parancsnokává vált, amely egyedi és komplex feladatot hajt végre, nagy láthatósággal, a társadalom szívében. „Parancsnokságom alatt egyik fő feladatom a haderőfejlesztés eredményes végrehajtásához nélkülözhetetlen új gondolkodásmód kialakítása, egyfajta paradigmaváltás volt” – fogalmazott, hozzátéve: felkészítve ezzel az ezredet, hogy az új kihívásokra is megfelelő választ tudjon adni. „Ma egy jól működő, biztos alapokon álló alakulatot adok át Lengyel László alezredesnek” – húzta alá az ezredes.
Lengyel László alezredes ünnepi beszédében kiemelte: mi sem bizonyítja jobban azt, hogy az alakulatban szolgálók munkájának megítélése, illetve megbecsülése a Magyar Honvédségen belül, és azon kívül, a társadalomban milyen magas szintű, mint a számtalan elismerés, amit az utóbbi időben kaptak. „Nagyon megtisztelő, azonban rendkívül felelősségteljes feladat egy alakulat parancsnokának lenni. Ígérem, hogy mindent el fogok követni annak érdekében, hogy a sok munka árán kivívott elismertséget tovább gyarapítsam, öregbítsem.”
Az USS United States repülőgép-hordozót arra tervezték, hogy atomfegyverekkel megrakott bombázógépeket indítson fedélzetéről és ezzel megszűnjön a frissen önállóvá vált amerikai légierő nukleáris csapásmérési monopóliuma. Az USS United States azonban sohasem hagyta el a hajógyárat, mert közbeszólt a politika.
A szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon (SPIEF) a közelmúltban mutatták be a Szevasztopoli Állami Egyetem és a MoreAgroBioTech kutatási oktatási központ fiatal mérnökei által kifejlesztett tengeri drón, a Sargan prototípusát, amely nevét egy hosszú testű, hegyes orrú ragadozó hal után kapta.
Lengyel László alezredes vette át az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred parancsnoki beosztását ünnepi állománygyűlés keretében a budapesti Irinyi János laktanyában augusztus 30-án.
Az Egyesült Államok Hadseregétől nyert el megbízást az Airbus, az amerikai légierő kötelékében szolgáló, MEP (Mission Equipment Package) felszereléssel ellátott helikopterek korszerűsítésére.
A német ipar ma már a járműgyártástól a hadiiparig pontosan tudja, mekkora szerepet játszanak a magyarországi gyárak, a magyar szakmunkások és mérnökök, a magyar hozzáadott érték a német világmárkák globális sikerében.
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
2023-ban a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulója tiszteletére szeptember 16-17. között ismét megrendezik a HMFEST Hadikultúra és Military Fesztivált.
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
Tibor Králik dandártábornok személyében új parancsnok vezeti a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságot (HQ MND-C). A szlovák tábornok Denis Tretinjak horvát vezérőrnagyot váltotta a tisztségben július 31-én, hétfőn, a székesfehérvári Alba Regia laktanyában.
A NATO Szövetséges Szárazföldi Parancsnokság nemzetközi delegációja tekintette meg a Magyarországon települt többnemzeti NATO Kiemelt Éberségi Tevékenységű Többnemzeti Harccsoport (enhanced Vigilance Activity Battle Group – eVA BG HUN) magyar és nemzetközi (olasz, horvát és amerikai) erőit július 17. és 21. között.
A napokban Budapestre szállított Leopard 2A4HU harckocsinak köszönhetően gyakorlativá vált a harckocsizó szakcsoportban tanuló honvéd tisztjelöltek képzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző és Hadtudományi Karán.
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
Újabb mérföldkövet jelentő esemény a Szlovák Légierő F-16-os beszerzési programjában: 2023. szeptember 29-én repült az első, szlovák részre készült F-16V.