Zöldsapkások seregszemléje Szolnokon

Orosz Zoltán dandártábornok katonás arckifejezéssel lép be a szolnoki helikopterbázis csordultig megtelt kultúrtermébe. Természetesen mind a kétszázötven jelenlévő feszes vigyázzállásban fogadja az elöljárót, aki a megszokott mozdulatokkal foglalja el helyét a pulpituson. Aztán elmosolyodik. A katonás „Erőt, egészséget!” köszönés ugyanis középiskolás gyerekek torkából hangzik fel. Nem olyan erősen és egységesen, mint mondjuk egy századnyi katona esetében történne, ám az üdvözlés arra sarkallja a tábornokot, hogy így szóljon: „megnyugodtam, biztosítottnak látom a Magyar Honvédség jövőjét.”

Talán kiderült: a fiatalok seregszemlére látogattak el április 26-án Szolnokra (majd egy nappal később Kecskemétre), bár nézőpont kérdése, hogy ők szemlélték-e meg a Magyar Honvédség két „légi seregét” vagy éppen ők az alanyai egy nagyon korai pilótaválogatásnak…

 „Megannyi kis Topi…” jegyzi meg fotóriporter kollegám, miután a helikopterbázisról szóló általános tájékoztató közben objektíven szemügyre vette a Kelet-Magyarországról érkezőket. Igen, a HM kommunikációs és toborzó főosztálya átgondolt szándékossággal hívott meg a Seregszemle fantázianevü rendezvényére ebből a régióból olyanokat, akik néhány év múlva hivatásuknak választhatják a honvédelmet, merthogy főként ezen a területen települt alakulatoknál van (lesz) szükség leginkább szerződéses katonákra.

A szervezők és a helyi alakulatok képviselői mindent elkövettek annak érdekében, hogy a fiatalok a rendelkezésre álló rövid idő alatt minél jobban belekóstolhassanak a katonaélet szépségeibe. Ez a megállapítás nem csupán átvitt értelemben igaz, merthogy a szolnoki ebéd mi is lehetett más, mint a speciális katonaétek: a babgulyás. (El is fogyott mind.) A finom falatok előtt helikopterek és JAK–52-es repülőgépek kerültek „terítékre”. Kívül-belül megvizsgálta mindenki a gépeket, amennyire csak lehetett. Hallható volt: igen eltérő előismeretekkel rendelkeztek, mert míg egyeseket a „mennyivel tud menni vajon…húha, az igen!” – jellegü kérdések foglalkoztatták, addig néhányan szakértő eszmecserét folytattak a harci helikopterek hasonlóságai és különbségei témakörében.

Ekként magasabb szintre lépve, ebéd után megkapták a nekik kijáró „Bevetéses” zöld sapkát és ezzel párhuzamosan el is kezdődött az MH 34. Bercsényi László Különleges Müveleti Zászlóalj változatos bemutatója. Mert ugye azt megszokhattuk, hogy végig lehet nézni a fegyvereket, ám azt nem, hogy rövid eligazítás után a fiatalság, négy fős tüzcsoportokban szakszerüen behatol az imitált helyiségbe és megtisztítja azt a nem kívánatos elemektől. „Ha ez ilyen jól megy, picit bekeményítünk” gondolhatták a bercsényisek, mert a paintball-céllövészeten már komoly fekvőtámasz-adagokat ígértek be azoknak, akik a céltáblára festett jelenet túszejtője helyett véletlenül a túszt is eltalálták…

 A seregszemle második napja – a kecskeméti program – meglehetősen korán, háromnegyed hétkor kezdődött, mégpedig reggeli tornával. Ezt követően a tegnapi honvédségi kérdőív díjait adta át a nyerteseknek Pető István dandártábornok, a kecskeméti repülőbázis parancsnoka, majd kezdődött is a parádés bemutató. A nap sztárjai természetesen a Gripen vadászgépek voltak, így mindenki szájtátva figyelte őket, a levegőben, földön egyaránt. (Természetesen a többi gép pilótáját is nagy tapssal jutalmazták.)

Végezetül érdemes visszatérni a fentebb említett kérdőívekre – hiszen elsősorban innen tudhatjuk meg, hogy a két napos program mennyire érte el a kitüzött célt. Nos többen leírták: élvezték, hogy nem kellett iskolába menniük, ám a valódi élményt számukra a katonaélet megismerése jelentette. Jellemző pillanatkép: már a buszon ülve az egyik fiatalembert újságírók kérdezgetik arról, milyen volt a program? Eleinte szükszavúan válaszolgat, inkább a hangárok előtt kiállított repülőgépeket nézi, szigorú tekintettel. Kisvártatva a kérdezőre néz és így szól: „katona akarok lenni…”