Talán a nagy hónak és a hidegnek is köszönhető, hogy az ötödik héten, azaz február 1–7. között mindössze három bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül két esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.
Hadházi Edina szakaszvezető, az alakulat felderítő részlegének beosztottja elmondta azt is, hogy a tüzszerészek idén eddig 36 bejelentést kaptak.
Február 2-án Nagykanizsáról kapták a bejelentést a Magyar Honvédség tüzszerészei, hogy a Kaposvárra vezető főút mellett egy, feltételezhetően a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet találtak. Az Érsek János törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránát került elő, amelynek szerencsére nem volt gyújtószerkezete. Ennek ellenére a szerkezetet a tüzszerészek a közelben kijelölt helyen megsemmisíttették.
Február 3-án a főváros ötödik kerületében, a Pesti Barnabás utcában akadt dolguk a tüzszerészeknek. Az egyik lakóház ötödik emeletén ugyanis világháborús robbanószerkezetet találtak. A Gelencsér Imre törzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett járőr a megjelölt helyen egy M13-as típusú rakéta harci részét találta, amelynek ráadásul még sérült is volt a gyújtószerkezete. Éppen ezért mindaddig, amíg a tüzszerészek a helyszínen dolgoztak a környező épületeteket és irodaházakat a rendőrség kiürítette. A veszélyes szerkezetet a tüzszerészek elszállították, s egy fővároshoz közeli, kijelölt robbantóhelyen megsemmisítették.