Kétszázhatvan kilométer oszlopmenetben

„Mi történt, kitört a háború?” – kérdezi csodálkozva egy hétéves forma kisfiú a tímári sportpályán. Társaival éppen a bőrt rúgják a még mindig felázott és sáros falusi focipályán, amikor katonai autók begördülnek melléjük. Természetesen azonnal véget ér az egykapuzás, a zöld színü jármüvek és a vezetőfülkékből kikászálódó egyenruhások látványa rögvest fontosabbá válik, mint a labda kapuba juttatása.

Való igaz, nemcsak a focipályán, hanem az alig ezerötszáz lelket számláló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település egészén nagy feltünést kelt az átgördülő és a faluközpontban megálló katonai konvoj. Még akkor is, ha az itt lakók jól tudták melyik napokon érkeznek a „debreceni harcosok”, hiszen az átvonulásra és a megállásra a település polgármestere adott engedélyt a Bocskai István Lövészdandár katonáinak. Ráadásul az egyenruhások viszonylag gyakran megfordulnak a Tisza partján fekvő településen, hiszen a hosszú távú vezetési gyakorlataik egyik céltelepülése éppen Tímár. Ennek ellenére a helyiek tucatjai nézik végig a látványos felvonulást.

Szőke Miklós őrnagy, a gyakorlat vezetője, az élen haladó Mercedes terepjáróból száll ki. Az állomány ekkor már serényen teszi a dolgát. Az Uaz-ok motorháztetői felnyitva: a katonák ellenőrzik az olajszintet, az elektromos kötéseket, a teherautók sofőrjei pedig körbejárják a gépeket: nézik, hogy a futómüvek, a gumik rendben vannak-e. Egyikük, Farkas Csaba szakaszvezető éppen a nívópálcát ellenőrzi, oktatójának kezével mutatja: minden OK. Közben meséli: eddig Mercedes 1017-es típusú teherautót vezetett, most került át az Uaz-ra. Annak ellenére, hogy sokan leszólják az „ősöreg”, szovjet gyártmányú terepjárót, ő nagyon szereti. A mostani távon sem volt vele semmi problémája. Sőt, vezetni is sokkal kényelmesebb, mint a teherkocsit.

A konvoj, vagyis ahogy hivatalosan nevezik a menetoszlop ezen a helyen másfél órát áll, tehát van idő beszélgetni. Szőke őrnagytól megtudom: a mostani hosszú távú vezetési gyakorlatot a dandár harc-, és gépjármüvezető beosztásban szolgáló katonái részére szervezték meg. Egészen pontosan azoknak, akik a közelmúltban kerültek „vezető” beosztásba, vagy eddig más típusú jármüvek sofőrjei voltak. A Magyar Honvédségnél ugyanis nem elegendő a „B”, vagy éppen a „C” típusú jogosítvány megléte, a katona csak olyan személy-, illetve tehergépjármüvet vezethet, amelyre megvan a típusvizsgája. Éppen ezért egy-egy beosztásváltáskor szükséges a típusátképzés, aki pedig újonnan „kerül fel a gépre”, az addig nem is vezetheti azt, amíg le nem teszi a szükséges vizsgát.

Ráadásul a helyzetet bonyolítja, hogy a katonáknak nem elegendő az adott típusra megszereznie az engedélyt, még az úgynevezett osztályba soroló vizsgán is meg kell felelniük, hogy vezethessék a jármüvet. A képzésen most résztvevő állomány számára az úgynevezett „harmadosztályú” besorolás megszerzése a követelmény – meséli Szőke őrnagy, akitől megtudom: e fokozat azt jelenti, hogy a gépjármüvezető nem végezhet csoportos személyszállítást; azaz kilenc embernél többet egyszerre nem szállíthat a sofőr. E korlátozás leginkább a tehergépjármü vezetőket érinti, akik „harmadosztályú” besorolással a platón már nem szállíthatnak utasokat. Természetesen létezik még a „másodosztályú”, és az „első osztályú” besorolás, illetve „mesterfokozat” is, ám ezek megszerzéséhez több év vezetési tapasztalat szükséges, és újabb sikeres vizsga szükséges.

Szóval a mostani, több héttel ezelőtt kezdődött, szakkiképzés és típusátképzés célja, hogy a résztvevők megszerezhessék a „harmadosztályú” fokozatot. Ehhez mindenek előtt két hét, intenzív, elméleti felkészülés volt szükséges, amit a hajdúhadházi gyakorlótéren végrehajtott vezetési gyakorlatok egész sora követett. A kiképzés résztvevői heteken keresztül, végeláthatatlanul rótták a köröket a hadházi prérin. Feladataik pedig az elindulás-megállás begyakorlásától kezdve, a bonyolult, természetes és mesterséges akadályelemekkel teletüzdelt vezetési pályák leküzdéséig terjedtek.

A képzés utolsó előtti állomása az úgynevezett hosszú távú vezetési gyakorlat. Általában ezt élvezik a leginkább a katonák – árulja el Szőke őrnagy. – Hiszen ilyenkor már nemcsak a honvédségi gyakorlótéren, hanem közutakon is vezethetnek, természetesen az előírt szabályzók betartásával. Aztán az 5/A kóddal jelzett hússzú távú vezetési gyakorlatot már csak az osztályba soroló vizsga követi, amelyet március első hetében rendeznek meg a képzésen részt vevők számára. A továbbiakban a mostani hosszú távú vezetési gyakorlatról beszélgetünk a parancsnokkal. Megtudom: a katonák a mai napon már négy órát vezettek, s közel százharminc kilométeres távot teljesítettek, s még ugyanennyi vár rájuk a tímári pihenő után.

Délelőtt tíz órakor indultak a hajdúhadházi gyakorlótérről. A menetparancs kihirdetése és az oszlop rendezése után – még a „prérin” – egy imitált, szennyezett terepszakaszt kellett leküzdeniük. Mindez csak annyiban tért el a „normál” viszonyoktól, hogy e terepszakaszon gázálarcban kellett vezetniük. A menetoszlop ezt követően kanyarodott rá a müútra, s az előre meghatározott útvonalon, Hajdúvid-Hajdúdorog-Hajdúnánás érintésével jutott el az úgynevezett rövid pihenő helyszínére, melyet Tiszavasvári határában jelöltek ki számukra. A katonáknak, a rendelkezésükre álló negyed óra alatt rövid technikai szemlét kellett tartani gépjármüveiken. Aztán a konvoj Tiszadob-Tiszalök-Tiszaeszlár-Rakamaz érintésével jutott el a hosszú pihenő helyszínére, a tímári focipálya mellé.

– Ezen a helyen másfél óra áll a katonák rendelkezésére, hogy elvégezzék az előírt karbantartási feladatokat, pihenjenek, étkezzenek és felkészüljenek a visszafelé útra – mondja Szőke őrnagy, arról is mesélve, hogy hazafelé már a szürkület és a sötétség is nehezíti a sofőrök dolgát, ám ez nem véletlen, hiszen a hosszú távú vezetési gyakorlatoknál előírás, hogy egy bizonyos meghatározott távolságot „éjszakai körülmények” között kell az állománynak teljesítenie.

Amíg a katonák a hosszú pihenőre előírt feladataikat végzik, Szőke őrnaggyal végigjárjuk a konvojt. Uaz és Mercedes terepjáró személygépkocsik, valamint Unimog, Rába, Mercedes, Iveco és Ural tehergépjármüvek hosszú sora alkotja a menetoszlopot. Egészen pontosan húsz jármü, hiszen az előírások szerint ennyi lehet maximum egy konvojban. Persze ebbe bele kell számolni a „kötelező elemeket”, vagyis a mentőgépjármüvet, valamint a technikai biztosító részleg két autóját is. Azaz egy nap maximum 17 kiképzendő katona vezethet, akik mellett, az „anyósülésen” természetesen rutinos, kiképzett sofőrök ülnek, a menetgyakorlat teljes időtartama alatt.

A focipálya mellett felsorakozott jármüvek között található egy kakukktojás is, ennek mindössze két kereke van. A menetoszlop része ugyanis egy MZ ETZ 250 típusú motorkerékpár is, amelyik a dandár 1. lövészzászlóaljának törzsszázadában van rendszeresítve. Az elmúlt órákban Égerházi Zsolt szakaszvezető lovagolta meg, aki eddig tehergépjármü vezető volt, a közelmúltban került át új beosztásába. Ő ugyanis azon kevesek egyike, aki rendelkezik „A” kategóriás, azaz nagymotorkerékpárra érvényes jogosítvánnyal.

– Nagyon jó ez a gép, igazi csajozós kis masina. Emlékszem, gyerekkoromban, hogy irigykedtünk azokra, akik 250-es MZ-vel rendelkeztek. Hiszen tapadtak rájuk a lányok, mindenki csak velük akart motorozni – meséli nevetve a szakaszvezető, aki nagyon meg volt elégedve az eddigi út során a „katonazöld” színü kétkereküvel, amely azért néhány dologban különbözik a civil változattól. Például más az ülése és a hátsó kerék lengéscsillapítása is. A járgánnyal egyébként minden gond nélkül lehetett közlekedni, s még csak nagyon hideg sem volt rajta, köszönhetően a felvett három réteg ruhának, s a vízhatlan, terepszínü, katonai overallnak. Égerházi szakaszvezető még egy érdekességet elárul a kétkereküről: az azonosító táblája szerint a motorkerékpárt 1987-ben gyártották, ám még csak alig valamivel több, mint ezer kilométer van benne…

Vastag Gábor főhadnagy, az oszlop parancsnoka siet Szőke őrnagy elé. Jelentéséből kiderül, hogy semmiféle technikai meghibásodás nem akadályozta a mai kiképzési napot, s még az előzetesen tervezett menetidőket is sikerült tartaniuk. Pedig mindenhol szabályosan közlekedtek, lakott területen 25, azon kívül pedig 50 méteres távközt hagytak a jármüvek között, s a sebességük sem haladta meg a 40 kilométer per órát.

– Szerencsére az állomány is jól tudja a dolgát, és nagyon élvezik, hogy vezethetnek. Az sem zavarja őket, hogy hazafelé már sötétben megyünk majd. Sőt az elmúlt napok tapasztalata, hogy a hosszú megállás utáni etap mindig gyorsabb – mondja a főhadnagy.

– A mai egyébként e héten már a negyedik menetoszlopunk – veszi át a szót ismét Szőke őrnagy. A szakkiképzésen és a típusátképzésen ugyanis 68-an vettek részt a dandár alegységeitől. Közülük naponta csak tizenheten vezethetnek. Az első két napon teljesítette a számukra előírt vezetési gyakorlatot az az öt harcjármü-vezető, akik a közelmúltban kerültek át a BTR–80-asokra. Így ma már csak személy és tehergépjármüvekből áll az oszlop. Természetesen azok sem unatkoznak, akiket a kiképzésre vezényeltem, ám azon a napon éppen nem vezetnek. Ők végzik a forgalomszabályzást. Minden nagyobb kereszteződésben ott állnak, blokkolják a civil forgalmat, s irányítják a konvojt.

A forgalomszabályzók, vagyis a „foszab” felkészítése is a kiképzés része – mondja a parancsnok –, a katonáknak az elmúlt héten a hajdúhadházi rendőrség szakemberei mutatták meg, miként is kell szabályszerüen ezt a tevékenységet folytatni.

Lassan letelik a hosszú pihenőre szánt másfél óra. A katonák felsorakoznak, s az oszlopparancsnoktól kapott rövid eligazítás után ismét gépjármüre szállnak. Feldübörögnek a motorok, s a konvoj első jármüve lassan elindul a hazafelé vezető 130 kilométeres útra. A felázott focipálya mellől kigördülő jármüveket ismét sokan nézik. Tímáron néhány napig ismét lesz miről beszélgetni…