Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság ABV konferenciájának keretein belül szaktechnikai bemutatóra került sor az MH 2. Központi Oktatási és Rekreációs Központban, Csopakon. A látogatók megismerkedhettek a MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj, valamint a MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred módszereivel.
„Már az Összhaderőnemi Parancsnokság létrejötte előtt is megrendezésre került az AVB konferencia a Légierő Parancsnokságon”, mondta el a honvedelem.hu-nak Molnár László mk. ezredes, az MH ÖHP PK főreferense, a konferencia szervezője a helyszínen. Hozzátette: egy-egy ilyen találkozón új eszközöket, új elveket, új ismereteket adnak át egymásnak a résztvevők.
„Az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj Székesfehérváron van, míg Budapesten található a Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ - mely szintén részt vett a konferencián, akárcsak a Honvéd Tüzszerész és Hadihajós Zászlóalj is. Ezen kívül egyes repülőbázisokon léteznek alegységeink, részlegeink, csoportjain ”, tette hozzá az ezredes, aki kiemelte az MH Atom-, Biológiai-, Vegyi Riasztási és Értesítési Rendszer (MH ABV RIÉR) tevékenységét. Mint azt lapunknak elmondta, jelenleg is tevékenykednek egységeik egyes missziókban. „Egyre nő a vegyi terrorizmus veszélye. A biológiai anyagok esetében – melyet a szegény ember atomfegyverének is neveznek – fokozottan oda kell figyelni. Védő-, és felderítőeszközeink szintén a missziók rendelkezésére állnak”, hangsúlyozta az ezredes, aki elárulta azt is: idén márciusban Afganisztánban járt, ahol riasztási rendszert, egy meteorológiai állomást és háttérsugárzást, vegyi anyagokat kijelző müszereket helyeztek ki.
A rendezvényen elsőként az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj mutatta be tevékenységét. Mint azt a közönség is végigkövethette, a bemutatón szennyezett technikai eszközről az úgynevezett „elő-technikai helyen” nagynyomású hideg vízzel távolították el a szennyeződést. Mint megtudtuk, az operátorok védőruházata megakadályozza, hogy a testfelületre szennyező anyag kerüljön, a légrásegítő berendezés segítségével pedig túlnyomást is el lehet érni a védőeszközön belül – e módszer megakadályozza a szennyeződést.
A bemutató következő állomásán a személyi állomány levetette védőruháját, majd megkezdte a személyi mentesítést. A szakemberek ezek után természetesen kivárják a reakcióidőt, így nem volt ez másképp a bemutatón sem: mint megtudtuk, ebben az esetben kétkomponensü mentesítő oldatot használnak (melynek fő bázisa szilol), majd az utómentesítő helyen el nagynyomású forró vizes lemosással távolították el ismételten a megmaradt szennyeződést. A rendezvényen bemutatták a vegyivédelmi eljárások során használt nagynyomású mentesítő berendezést is – mint megtudtuk, ezen eszközök egy órás folyamatos mentesítés során könnyü technikai eszközökből húsz darabot, nehéz mentesítésre szoruló eszközökből tízet, míg személyi állományból száz- százhúsz fő közötti létszámot képesek mentesíteni.
A rendezvényen ezt követően a látogatók számára az MH 54. Veszprém Légtérellenőrző Ezred tartott bemutatót, melynek során az érdeklődő kívülről és belülről egyaránt megismerkedhetett a VSBTR-80 páncélozott ÁBV felderítő harcjármüvel is. Az ezred gyakorlatán ismertették, hogyan használják a felderítő müszert, valamint hogy hogyan mentesítik a szennyeződéstől a katonák eszközeit, fegyvereit és ruháit is. Mint ahogy a bemutatón kiderült, a procedúra – a mentesítésen átesett katonák számára – végül orvosi konzultációval zárul.
Egyed Mátyás százados, a mentesítési hely parancsnoka a bemutató után érdeklődésünkre elmondta: a könnyü mentesítés a részleges mentesítést jelenti, melynek végrehajtására minden alakulatnak képesnek kell lennie. Mint mondta, a 93. Vegyivédelmi Zászlóalj hajtja végre a teljes vegyvédelmi mentesítést. „Személyeket és gépjármüvet is képesek vagyunk mentesíteni rendszeresített eszközeinkkel. A mentesítés, melyet az imént bemutattunk, NATO eljárás (CCA) – ennek épp szárazföldi verzióját láttuk, melyet alapvetően pilóták és kis létszámú alakulatok, alegységek mentesítésére szokták használni”, hangsúlyozta a parancsnok. „2008-ban részt vettünk egy NATO harcászati (OPEVAL) ellenőrzésen, melynek keretében német és angol vegyivédelmi szakemberek ellenőrizték munkánkat és tevékenységünket – a feladatokat kiváló eredménnyel zártuk. 2009-ban Pápán hajtottunk végre egy NATO légierő mentesítési gyakorlatot, mely során egy pilótát kellett mentesíteni: a feladat szerint ki kellett emelni az albatroszból, levenni a sisakját, ráadni a gázálarcot és a nejlon poncsót, majd végigkísérni a procedúrán. Tehát bizonyítottunk már néhányszor”, tette hozzá. Mint kiemelte, a nehéz mentesítést csak szakegység hajthatja végre. „Mint látható, régi 63 mintájú katonai sátorral rendelkezünk, valamint több 120 literes hordó, és nagynyomású autómosó kefe segítségével tevékenykedünk. Több speciális müszerrel rendelkezünk, így sugárzásmérő és vegyi jelző készülékkel, és DS-10-es mentesítővel”, emelte ki Egyed Mátyás.
A bemutatókat követően a látogatók közelebbről is megismerkedhettek a mentesítő és felderítő eszközökkel.