2023. 06. 01. csütörtök
Tünde
: 371 Ft   : 348 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tűzvonalban vizsgáztak a győriek

Art of WAR  |  2010. 07. 22., 10:04

A németországi Todendorf lőterén hajtott végre harcászati légvédelmi rakéta-éleslövészetet a MH 12. Arrabona légvédelmi rakétaezred egyik Mistral alegysége július elején. Az éleslövészeten a magyar katonák hat éles rakétaindításból hat célt semmisítettek meg. A lövészetről Kovács Ferenc mk. alezredessel, az ezred parancsnokával beszélgetünk.

Mennyire jelentett plusz izgalmat, hogy az ezred parancsnokaként ez volt az első igazi megmérettetésed?

Nem ért váratlanul a feladat, mert amikor Varga tábornok úr kijelölte az év fő feladatait, azt határozta meg, hogy a „Lendülő Kard 2010” légvédelmi rakéta harcászati éleslövészetet, mint a kiképzésért felelős parancsnokhelyettes én készítsem elő, felügyeljem és hajtassam végre. A feladat nehézségeivel, összetettségével a kezdetektől tisztában voltam, hiszen nem ez volt az első harcászati légvédelmi rakéta-éleslövészet, melyen az elmúlt tíz évben részt vettem. Elmondhatom, hogy az éleslövészetre való felkészítésnek nagy örömmel tettem eleget, mert azt tudni kell, hogy minden légvédelmi rakétás előtt az a legnagyobb kihívás, ha éleslövészeten vehet részt, együtt élheti át és ünnepelheti meg az elért sikert a végrehajtókkal. Azonban plusz terhet rótt rám az, hogy április elejétől már helyettesítenem kellett a tábornok urat is, így két feladatkört láttam el egyszerre.

A katonák mennyi ideig és hogyan készültek erre a feladatra?

Május első hetében indult a felkészülés, ami egyhetes elméleti képzéssel kezdődött, majd itt Győrben kéthetes gyakorlati felkészítés következett, és végül az újdörögdi gyakorlótéren fejeződött be egy háromhetes célkövetési gyakorlással. Ezt követte a technikai eszközök és az állomány közvetlen feladatra történő felkészítése, aminek végén június 21-én megtörtént a vasúti berakodás is. A kiutazó állomány június 27-én „erőltetett menetben” - hajnal négytől este nyolcig - autóbusszal utazott ki a lövészet helyszínére, ami Győrtől mintegy 1200 kilométerre található. Az ezred történetében ezen a lőtéren először lőttünk. Hangsúlyozni szeretném, hogy az előző lövészetekhez képest ez a felkészülés időben nagyon rövid volt, hiszen az állomány döntő többsége a NATO részére felajánlott ütegből került ki, akik az elmúlt két-három évben különböző gyakorlatokon és NATO képesség-ellenőrzéseken már bizonyították a felkészültségüket. Az éleslövészetre való felkészülés során ezért elsősorban a rakétaindítás folyamatára és a biztonsági rendszabályok a begyakoroltatására kellett koncentrálnunk.

Milyen hosszú volt a gyakorlat és kik ellenőrizték?

Egészen pontosan egy hetet voltunk kint, június 27-étől július 3-ig. A gyakorlaton az éleslövészet napja június 30-a volt, tartaléknapnak július 1-e lett kijelölve, de az ellenőrzést a NATO ellenőri csoportja már június 29-én reggel nyolc órakor megkezdte. Az ellenőrök a harcászati ellenőrzési (TACEVAL) program előírásai szerint végezték a feladataikat, a vezetőség Izmirből érkezett és a csoport huszonkét ellenőrből állt.

Mit ellenőrzött a kijelölt csoport?

A NATO ellenőrzési útmutató alapján a lövészet két fázisát ellenőrizték. Az első ellenőrzési fázis a település végrehajtása volt. Értékelték, hogy az alegység egy adott gyülekezési körletből a felderítési végrehajtással együtt hogyan foglalja el a harcrendjét. Második fázisban ellenőrizték a rakéta indítások végrehajtását, vagyis azt, hogy az alegység hogyan hajtja végre az oltalmazási feladatait. A két fázist figyelték, és a fázisokon belüli kisebb területek értékelési mutatói alapján összegezték az eredményeket és alakították ki az alegység végső minősítését.

A katonák elméleti felkészültségét tesztelik-e egy ilyen megmérettetés során?

Az Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága által kijelölt bizottság ezt még az itthoni szakaszban megtette. Addig éleslövészetre nem mehet a katona, amíg a lövészetre bocsáthatósági vizsgán nem ér el legalább a megfelelő eredményt. A vizsgát követően az elöljáró parancsnok a parancsában engedélyezi a katonák éleslövészeten való részvételét.

Összességében hogy sikerült az éleslövészet?

A feladat végrehajtási fázisban tizennyolc ellenséges légi célra kapott az alegység megsemmisítési parancsot és mind a tizennyolc célt időben megsemmisítették, ebből hatot éles, a többit imitált rakétaindítással. Az ellenőri csoport helyszíni jelentése alapján maga az éleslövészeti fázis kiváló lett. Ez azt jelentette, hogy egyetlen saját gépre nem tevékenykedtünk, viszont az ellenséges célokat teljes egészében megsemmisítettük. A két nap tevékenységét összességében jóra értékelték. Ehhez tudni kell azt, hogy a jó értékeléshez az alegységnek a feladatait közel a száz százalékhoz kell teljesítenie, amit nem könnyü megcsinálni.

Akkor ezzel az eredménnyel elégedettek is lehettek?

Igen. Nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel. Az elmúlt időszak egyik legeredményesebb Mistral lövészetét hajtottuk végre. Bizonyságát adtuk annak, hogy a fegyverrendszer megbizhatóan alkalmazható és a kezelőállomány is megmutatta, hogy jól tudja vezérelni azt. Az állomány a váratlan helyzeteket is nagyon jól oldotta meg, ezért a NATO ellenőrök kiemelték, hogy a katonák professzionális munkát végeztek, az alegység nagyon motiváltan hajtotta végre a feladatát. Meghallgatva az ellenőrök értékelését, az ezred parancsnokaként nagyon büszke vagyok arra a teljesítményre, amit a katonáim nyújtottak, és bízom abban, hogy az irányításom alá tartozó szervezet minden beosztottja a jövőben is hasonló módon fogja támogatni a munkámat. Ez a lövészeti eredmény fontos számunkra, hisz nemcsak a Magyar Honvédségen belül, de a NATO tagországok felé is viszi a jó hírünket. Az ezred ezzel az eredménnyel bizonyította azt, hogy képes az alaprendeltetésből adódó feladatai ellátására az ország határain belül és müveleti területeken is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.
2023. 05. 15., 10:43
Amszterdamban már messziről látszik, hogy hol található a holland tengerhajózásnak emléket állító Scheepvartmuseum - az irányadó a főváros nevét viselő háromárbócos, az Amsterdam.

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.