Több közös segélyezésen vannak már túl a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat lelkipásztorai és a Magyar Honvédség CIMIC (civil – katonai kapcsolatok) szakemberei. Most, az Afganisztánba készülő MH PRT (Tartományi Újjáépítési Csoport) tizedik váltásának felkészülése alatt, a műveleti területen folytatandó CIMIC munka támogatására ismét gyűjtést szerveztünk. A humanitárius segítségnyújtáson túl olyan programokat kívánunk majd megvalósítani a Camp Pannoniában található CIMIC házban, melyek talán egy pillanatra kizökkentik az ott élőket a háborús mindennapokból, s támogatják a magyar PRT elfogadottságát Pol-e-Khumriban, illetve Baghlan tartományban. Terveink között szerepelnek a nőket megszólító kötő-, horgoló-, varró-, hímző és sütő-főző programok, illetve a gyerekeket foglalkoztató festő-, rajzoló programok, játszóházak szervezése.
A Magyar Református Szeretetszolgálat Aid4Life már többször juttatott el segélyanyagot a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálattal együttmüködve a MH CIMIC munkájának támogatására Koszovóba és Afganisztánba. Most a munkánkat 41 zsák, 600 kg ruházati segélyanyaggal, gyermekjátékokkal, konyhai eszközökkel támogatják. Az adventi időszakban gyüjtést hirdettünk meg a Magyarországi Református Egyház miskolci és debreceni gyülekezeteiben, ahonnan szép számban kaptunk fonalakat, kötő és horgoló tüket, hímző cérnát, különböző konyhai felszereléseket. Munkánkat támogatja a hollandiai székhelyü keresztyén Dorcas Aid segélyszervezet magyarországi tagozata is, ők kötött gyermek takarókat, gyermek ruházatot, több száznyi plüss figurát és egyéb gyermek játékot, s mintegy kétszáz pár férfi, női és gyermek cipőt adományoztak. Az 5. Lövészdandár Humánszolgáltató Irodája is gyüjtést hirdetett, s mintegy 280 kg ruhát gyüjtöttek össze a dandár dolgozói. A Történelmi Vitézi Rend a gyerekek számára ceruzákat, filctollakat és kifestőket küldött.A beérkezett segélyanyagot a PRT 10. tervezett CIMIC állományával átválogattuk, csomagoltuk, zsákoltuk és dobozoltuk, és előkészítettük a kiszállításra.A Karácsonyra készülődve a két segélyszervezet a nagycsaládos katonáinkra is gondolt: a Magyar Református Szeretetszolgálat a „Nyilas Misi program” keretében karácsonyi csomagokat, míg a Dorcas Aid Hungary a „kékvödör akció” segítségével tartós élelmiszert és kötött téli gyermekruházatot küldött az 5. Lövészdandár nagycsaládos katonáinknak, mely csomagok a karácsonyi istentisztelet alatt lesznek átadva.Ezúton szeretném megköszönni mindazok támogatását és segítségnyújtását, akik részt vettek ebben a gyüjtő akcióban, s támogatták, támogatják munkánkat. Isten áldást kérem további életükre, s Áldott Karácsonyt és Békés, Boldog Új Esztendőt kívánok mindnyájuknak.
Galéria: Ismét református segélyanyag a katonai misszióba
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
Olaszországban és Svédországban bizonyítottak a Magyar Honvédség különleges műveleti katonái NATO gyakorlat keretében, ahol tömeges ejtőernyős ugrás, a logisztikai utánpótlás megszervezése, rajtaütés és beépített területen vívott harc szerepelt a feladataik között, de éleslövészeten is megmutatták felkészültségüket.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
2024. július 22-én újabb mérföldkövet jelentő eseményt regisztrálhatott a Szlovák Légierő: megérkezett az első két F-16 Block 70 vadászbombázó északi szomszédunk Malacky-Kuchyňa Légibázisára.