Az év első kilenc napjában tizennégy bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. Ezek közül nyolc esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet is veszélyeztettek. A tűzszerészeknek emellett egy tavalyról átnyúló munkájuk is akadt a január 3. és január 9. közötti héten – mondta el Jansik Attila százados, az alakulat felderítő főnökének helyettese.
Január 4-én a főváros XXIII. kerületéből kapták a bejelentést a tüzszerészek, hogy a Corvinus Egyetem tangazdaságában, földmunkák közben, egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú, repesz-aknagránát került elő. A veszélyes, világháborús szerkezetet a Strak Vince törzsőrmester vezette tüzszerész járőr a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.
Január 5-én Budapest XII. kerületébe, a Csörsz utcába kellett kivonulniuk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, mivel egy építkezésen a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet találtak a munkások. A Kiss Henrik törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknagránát került elő a földből. A gránátot a tüzszerészek a közelben kijelölt helyen semmisítették meg.
Január 6-án Debrecenből kaptak egy bejelentést a tüzszerészek, amely szerint a Reménysugár névre hallgató nappali melegedő pincéjének felújítása közben egy, feltételezhetően a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezet került elő. A 75 milliméteres, német gyártmányú páncéltörő gránátot a Vörös Mihály főhadnagy vezette tüzszerész járőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.
Január 7-én a Fejér megyei Aba Bodakajtor nevezetü településrészéről kapták a hívást a Magyar Honvédség tüzszerészei, amely szerint a Major utca végén, közterületen világháborús robbanószerkezetet találtak. A Szollár Norbert főtörzsőrmester vezette tüzszerész járőr megállapította, hogy egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú repesz-rombológránát került elő, amelyet a helyszínen megsemmisítettek.
Január 8-án a kaposvári cukorgyárban akadt dolguk a tüzszerészeknek, ahol egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot találtak a feldolgozásra váró cukorrépa között. A veszélyes szerkezetet a Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezette járőr a helyszínről elszállította és a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.
Az év első hetében tovább dolgoztak a tüzszerészek a Győr-Moson-Sopron megyei Zsirán, ahonnan még tavaly karácsony előtt kaptak egy bejelentést. Eszerint, a Lövér utca elején több világháborús robbanószerkezet került elő egy munkagödörből. A tavaly év végén befejeződött feltárás idén is folytatódott, s az elmúlt napokban a helyszínen 69 darab 36 mintájú, magyar gyártmányú Vécsey-kézigránátot, 12 darab 20 milliméteres, repeszlőszert, 28 darab 42 mintájú kézigránátot, több mint tíz kilogramm vegyes gyalogsági lőszert, öt kilogramm kézigránát maradványt, valamint egy 57 milliméteres aknavetőgránátot is találtak. A terület átvizsgálását, és az előkerült világháborús robbanószerkezetek megsemmisítését ezen a héten is folytatják a tüzszerészek.