A békefenntartók napján, május 29-én a különböző missziókban szolgálatot teljesítő és teljesített hivatásos, valamint szerződéses katonákat köszöntötték. A ZMNE Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karon tartott ünnepségen részt vett és beszédet mondott Iváncsik Imre, a HM politikai államtitkára. Köszöntőjében Braun László mérnök altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének első helyettese hangsúlyozta, hogy ma már a magyar önkéntes haderő életének szerves részét képezi a missziós szolgálat, és e napon külön is emlékezünk azokra a katonahősökre, akik a missziós szolgálatteljesítésük közben életüket adták a békéért.
A békefenntartó katonák emlékmüvénél Iváncsik Imre mondott beszédet. A tárca politikai államtitkára emlékeztetett arra, hogy jövőre már a 110. évfordulóját ünnepeljük az első magyar missziós küldetésnek, melyet 1897-ben Kréta szigetén láttak el katonáink. A modernkori békefenntartó feladatokba Magyarország 1973-ban kapcsolódott be, amikor hazánkat is felkérték a vietnami háborút lezáró párizsi egyezmény betartására létrehozott nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottság munkájában való közremüködésre. Azóta már több mint 13 ezer magyar katona szolgált különböző missziók tagjaként. Jelenleg mintegy ezer katonánk részese a 14 ország területén zajló 28 müveletnek, melyeknek megbecsült és eredményes végrehajtói. Katonáink jól képzettek, fegyelmezettek, rendelkeznek a megfelelő szaktudással, és nem utolsósorban igen elhivatottak. Közismert, hogy az elmúlt években hazánk fiai részesei voltak a világ három talán legnagyobb válságövezetében – Irak, Afganisztán, Balkán – tevékenykedő nemzetközi missziónak is.

Számosan vannak, akik már több alkalommal tették próbára erejüket, képességüket külföldi küldetésben. Ez is bizonyítja, hogy olyan elhivatott, képzett és ambícióval rendelkező katonákból áll a magyar haderő, melynek tagjai nem rettennek meg a kihívásoktól. A politikai államtitkár külön tisztelettel köszöntötte a missziós szolgálatteljesítés során életüket vesztett katonáknak az ünnepségen megjelent hozzátartozóit. A békefenntartók ünnepe az emlékmü koszorúzásával zárult.
