2023. 09. 21. csütörtök
Máté, Mirella
: 386 Ft   : 362 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Téli Roham 2013 – a honvédtiszt-jelöltek gyakorlati próbatétele

Art of WAR  |  2013. 02. 21., 10:01

Ezen a héten a  honvédtiszt-jelöltek minden olyan harcászati alapfogást végrehajtanak, ami a valóságban, egy műveleti környezetben előfordulhat − mondta Holndonner Hermann alezredes február 20-án a püspökszilágyi kiképzőbázison, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Honvédtisztképző és Hadtudományi Kar Katonai Vezetőképző Intézet és a Katonai Üzemeltetési és Logisztikai Intézet Híradó Tanszék közös, kari szintű szakmai gyakorlatán.

„Téli Roham 2013” – ez a neve annak a szakmai (üzemi) gyakorlatnak, amelyen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Vezetőképző Intézetének összes, azaz mind a négy évfolyamon tanuló honvédtiszt-jelöltje részt vesz. A festői környezetben található püspökszilágyi kiképzőbázison február 18−22. között vendégeskednek a leendő katonatisztek.

A honvédtiszt-jelöltek a február 20-ai kiképzési napon nyolc különálló részfoglalkozáson tehették próbára a korábban az egyetem padjai között elméletben már megszerzett tudásukat. Közel 160-an igyekeztek elsajátítani a túlélés fortélyait. Egyebek mellett gyakorolták a víztisztítást, a csapdák és víznyerő berendezések összeállítását és használatát, de a programban helyet kapott az egészségügyi ismeretek elsajátítása és gyakorlása is.

A leglátványosabb és a leendő katonatisztek számára legizgalmasabb gyakorlatok azonban mégiscsak a téli hadviselést imitáló harcászati mozdulatok voltak, amelyek során az erdős-hegyvidékes terepen kellett rajtaütéseket és lesállásokat megszervezniük a honvédtiszt-jelölteknek. Ezen mozdulatok során gyakorolták a különböző alegységek együttes irányítását és az egymással való kommunikálást is, hiszen a gyakorlat egyik nagyon fontos feladata a kellő híradás fenntartása az alegységek között.

Téli Roham 2013

„A «Téli Roham 2013» elnevezésü gyakorlat a honvédtiszt-jelöltek speciális felkészítése. Ezen a héten a katonai vezetőképző intézet hallgatóinak téli viszonyok közötti harcászati felkészítése folyik a kiképzőbázison” – mondta el Forray László alezredes, egyetemi docens, a szakmai (üzemi) gyakorlat parancsnoka. Hozzátette: a négy évfolyam közös gyakorlásának haszna, hogy az MH Altiszti Akadémián alapkiképzésen átesett elsőévesek beletanulhatnak a csapatban való mozgásba, együttmüködésbe. Ezalatt a felsőbb évesek már a tiszti beosztás feladatait hajtják végre, azaz irányítják, vezetik alsóbb éves bajtársaikat.

„Az elsőéves honvédtiszt-jelöltek számára ez az első harcászati felkészítés, a felsőbb éves hallgatók vezetése mellett” – tette hozzá Holndonner Hermann alezredes, a gyakorlat parancsnokhelyettese.

Hogy minél több tapasztalatot szerezhessenek, az alegységek irányítását is a hallgatók végzik. „Nagy kihívás mindez számomra, hiszen nem voltam még ilyen beosztásban, de ez nagyon jó gyakorlási lehetőség” − árulta el Simon István negyedéves honvédtiszt-jelölt, aki a „Téli Roham 2013”  gyakorlat századparancsnoka volt. Mint elmondta: különleges érzés ennyi embert irányítani, de nagyban segíti munkáját az, hogy a felsőbb évesek szakmailag támogatják a még tapasztalatlan alsóbb évfolyamosokat, és jó összhangban dolgoznak együtt.

Téli Roham 2013

A felderítő szakcsoport oktatói szerint a honvédtiszt-jelöltek eddig jól teljesítettek, általuk páratlannak és irigylésre méltónak nevezett híradási rendszerrel tartják fenn a kapcsolatot az alegységek, és jól alkalmazkodnak a váratlan eseményekhez is.

A „Téli Roham 2013”  gyakorlatot ezután minden évszakban követi egy-egy újabb szakmai (üzemi) gyakorlat, amelyek során a honvédtiszt-jelöltek „éles” helyzetekben bizonyíthatják, hogy megtanulták és a gyakorlatban is képesek alkalmazni az egyetemi órákon leadott leckét.

Fotó: Galovtsik Gábor

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.