Ahol az aknaveszély „valós és mindennapi”

Bosznia-Hercegovinában több évvel ezelőtt, még az IFOR/SFOR-missziók időszakában szolgáltak magyar tüzszerészek, a Magyar Müszaki Kontingens részeként. Aztán néhány évig nem volt ilyen képessége az MH EUFOR Kontingensnek. Egy évvel ezelőtt azonban döntés született arról, hogy újra küldenek magyar tüzszerészcsoportot az országba.

A négy katonából álló részleg hivatalosan a magyar kontingens része, feladatait azonban az EUFOR parancsnoksága határozza meg. A harmadik ilyen tüzszerészcsoport − a magyar kontingens 15. váltásának Szarajevóban szolgálatot teljesítő katonáival együtt − a napokban tért haza Magyarországra.

„Egészen pontosan hat hónapot és húsz napot töltöttünk a müveleti területen” − mesélte Kajor Pál főhadnagy, az MH 1. Honvéd Tüzszerész és Hadihajós Ezred 1. tüzszerészszázadának megbízott parancsnoka, aki a harmadik tüzszerészcsoport parancsnoka volt Bosznia-Hercegovinában. Társaival − Bérczes Zsolt őrmester, járőrparancsnokkal; Molnár Gyula szakaszvezető, robotoperátorral; illetve Nagy Miklós szakaszvezető, beosztott tüzszerésszel − elsődleges feladatuk volt lehetővé tenni, hogy az EUFOR katonái biztonságos körülmények között végezhessék munkájukat az országban. Ugyancsak a magyar tüzszerészek feladata volt az EUFOR-objektumok és a békefenntartó misszió katonái által használt létesítmények − például helikopter-leszállóhelyek − rendszeres tüzszerészeti ellenőrzése és átvizsgálása. Természetesen emellett minden olyan szakmai feladatra kirendelhették őket, amelyhez rendelkeztek a megfelelő felszereléssel.

Folyamatos készenlétben álltak, ami azt jelenti, hogy a nap 24 órájában, a hét minden napján riaszthatók voltak. Munkaidőben egy, azon kívül pedig két órán belül kellett elhagyniuk a laktanyát, ha feladatra rendelték őket. S mivel egy ANDROS típusú nehéz tüzszerészrobot is a felszereléseik közé tartozott, akár olyan feladatra is alkalmazhatták volna őket, amelynek során szükség lett volna a robot segítségére. Ilyen felkérést azonban nem kaptak. 

„Aknákat, fel nem robbant katonai eredetü robbanótesteket, valamint improvizált robbanószerkezeteket kellett hatástalanítanunk és megsemmisítenünk. Legalábbis elméletben, mert szerencsére házi készítésü robbanószerkezettel nem volt dolgunk a külszolgálatunk ideje alatt, és katonai eredetü robbanószerkezetek miatt is csak egyszer kellett kivonulnunk egy, az EUFOR által is használt lőtérre, megsemmisíteni néhány, lőgyakorlatok során fel nem robbant aknavetőgránátot” − mesélte a főhadnagy, akitől megtudtuk azt is, hogy a legtöbb munkát az aknák okozták számukra. Legalábbis olyan vonatkozásban, hogy rengeteg képzést és kurzust tartottak a földben lapuló gyalogság elleni, illetve harckocsi elleni aknákról a bosnyák tüzszerészeknek, továbbá „aknamezőről mentés” tanfolyamot szerveztek az EUFOR katonáinak, sőt még a szomszédos Koszovóban müködő békefenntartó misszió, a KFOR vezető beosztású tisztségviselőinek is.

„Gyakorlóeszközök segítségével bemutattuk az aknákat, elmondtuk, hogy miként müködnek, hogyan szokták telepíteni őket. Illetve megmutattuk nekik az országban és a balkáni hadszíntéren használt aknajelzéseket, hogy azokat miként szokták kihelyezni, és hogy mire kell velük kapcsolatban odafigyelni. Ugyancsak megtanítottuk nekik, hogy milyen teendőik vannak, ha véletlenül egy aknamezőre tévednek. Hogyan kell ezt jelenteni? Mi a jelentés útvonala? És a legfontosabbat: ha úgy alakul, hogy magukat kell kimenekíteni az aknamezőről, akkor milyen eljárásmódokat kell alkalmazniuk” − részletezte a főhadnagy. 

Az aknaveszély egyébként „valós és mindennapi” Bosznia-Hercegovinában. Nagyon sok helyen találkozni „Pozor! Mine!” vagy „Pazi! Mine!”  feliratú szalagokkal körbekerített területekkel, figyelmeztető táblákkal. A húsz esztendővel ezelőtt befejeződött délszláv háború szomorú mementójaként még a legóvatosabb becslések szerint is legalább kétszázezer gyalogság elleni, illetve harckocsi elleni akna lapul a földben.

Bár a háború során a reguláris hadseregek készítettek aknatérképeket, sok olyan irreguláris egység is harcolt, amelyek nem dokumentálták pontosan, hogy hova szórták ki az emberre, állatra és jármüvekre egyaránt veszélyes robbanószerkezeteket. Ezeknek a nem ismert aknamezőknek a felderítése és mentesítése is folyamatosan zajlik, ám mindez hatalmas munka, amivel nem lehet belátható időn belül végezni. 

Kajor főhadnagy elmondta: több, halállal végződő aknarobbanásról is tudomást szereztek az idő alatt, amíg Bosznia-Hercegovinában szolgáltak. A leggyakrabban az erdőkben fát gyüjtő civilek (köztük sajnos sok gyerek) szenvedtek aknabalesetet, ám olyan eset is előfordult, amikor a hadsereg egyik aknamentesítő katonája vesztette életét munka közben.

A magyar tüzszerészeknek egyébként a helyi aknamentesítő katonákkal is volt szakmai kapcsolatuk. „Októberben az osztrák müveleti század tüzszerészeivel együtt kéthetes felkészítést tartottunk a számukra. Arra képeztük ki őket, hogy mit kell tenniük, ha mások aknamezőre tévednek, és ki kell őket menteni” − mondta Kajor főhadnagy, akitől megtudtuk azt is, hogy az „aknamezőről mentés” a magyar tüzszerészek alapfeladatai között is szerepelt. Adott esetben akár helikopter segítségével is. Szerencsére „éles körülmények között” egyszer sem kellett alkalmazniuk tudásukat. 

Fotók: Tóth László és Kajor Pál magánarchívuma

Galéria: Ahol az aknaveszély „valós és mindennapi”

aaaa dddddd