30 éve repült először a Burán - A szovjet űrkutatás hattyúdala

Kezdetben a szovjetek az amerikaiakkal folytatott, a világűr meghódításáért folyó versenyben tetemes előnyre tettek szert: Ők juttattak elsőként mesterséges holdat a világűrbe (Szputnyik-1 /„műhold”/, eredeti jelentése: /„útitárs”/, 1957. október 4.), és szintén hozzájuk kötődött az első, ember által végrehajtott űrrepülés, Jurij Gagarin bátor tette (Vosztok-1 /„kelet”/, 1961. április 12.). Mi magyarok is a Szovjetunió vezette ún. Interkozmosz űrkutatási együttműködés jóvoltából küldhettünk űrhajóst, Farkas Bertalan személyében a Szojuz-36 („szövetség”) űrhajón a Szaljut-6 űrállomásra (1980. május 26 - június 3.).

A dicső múltra visszatekintő szovjet űrprogram a kommunizmus bukásával és a Szovjetunió szétbomlásával – a 2001-ig működő Mir („béke”) űrállomás kivételével − dicstelen véget ért. Ám a tragikus befejezés előtt történt még egy figyelemre méltó esemény! Harminc éve, az ország felbomlása és a rendszerváltás előtt három évvel repült először és utoljára a szovjet űrrepülőgép, a legendás Burán („hóvihar”). Ez volt az utolsó jelentős fejezete a szovjet űrkutatásnak. A korabeli magyar sajtótudósításokat fellapozva rekonstruálhatjuk a világraszóló esemény részleteit:

A szovjet űrsikló program 1988-ra már több éves múltra tekinthetett vissza. A Népszabadság 1988. október 31. száma címlapon hozta, hogy elhalasztották a Burán fellövését: „A felbocsátás előtt 51 másodperccel a műveletet koordináló számítógép leállította a Burán új szovjet űrrepülőgép első próbaindítását. (…) Amint V. Gugyilin, a szovjet légierők altábornagya, a bajkonuri űrközpont kísérleti részlegének parancsnoka elmondta az első kísérletet a helyszínen váró szovjet újságíróknak, szombat reggel, az indulás előtt 51 másodpercben az egyik kiszolgáló berendezés – a híd – nem vált le időben az indulásra kész rakéta testétől, és nem tért vissza kiindulási helyzetébe. Ezért a fellövést koordináló-irányító számítógép leállította az Enyergija óriásrakéta és a hozzászerelt Burán űrrepülőgép felbocsátását. Nagy bajtól óvta meg ezzel a kísérletet, a nagy értékű eszközöket. Ha mégis elindul a több mint kétezer tonna súlyú óriás rakéta, úgy föltehetően vagy a rakéta vagy az oldalára szerelt Burán szárnya beleakadt volna a szerelőhídba, és valószínűleg felrobbant volna.

A hibát okozó híd egyébként az űrhajósok földi vészmentő-berendezését, valamint a rakéta giroszkópjának (iránystabilizáló műszereinek) helyesbítését szolgáló szerkezetét hordozta. (Az űrhajósmentő berendezésnek ez esetben nem volt funkciója, hiszen a Burán első útján ne vitt volna a fedélzetén űrhajósokat.) Gugyilin altábornagy hozzátette: főpróbának tekintik a kísérletet, elemzik a hiba okait. Utalt rá, hogy az automata, számítógép-vezérlésű indítás tette lehetővé az esetleges katasztrófa megelőzését, mert a korábbi rakéták indítását a start előtt 51 másodperccel már nem lehetett volna megakadályozni. Mind az Enyergija hordozórakéta, mind a Burán űrrepülőgép a szovjet űrtechnika legújabb alkotása, működésük még nem »bejáratott«, a hibák így felbukkanhatnak – mondta. Az újabb indításra valószínűleg csak november 7-e után kerül majd sor. Egyébként is elmúltak azok az idők, amikor egy-egy űrkísérletet görcsösen valamilyen nagy ünnep elé »időzítettek«. Az Enyergija óriási tartályaiból kiszivattyúzták a folyékony oxigént, hidrogént, a Burán üzemanyagtankjaiból pedig a repülőgépmotorok hajtóanyagát. Most a biztonságot szolgáló, nem robbanó, az oxidációt, véletlen robbantást meggátló nitrogénnel töltik fel az Enyergija megüresedett tartályait, mielőtt azokba levegőt engednének. Ismét átvizsgálják a rendkívül bonyolult indítókomplexum valamennyi (száznegyven) rendszerét, elemzik a történteket, kijavítják a hibát, és készülnek az újabb startra.”[1]

A technikai problémák kiküszöbölése után a fellövésre végül is a nagy októberi szocialista forradalom 71. évfordulóját követően, 1988. november 15-én került sor. Idézzük az MTI, „Sikeres próbaút után visszatért a Földre a szovjet űrsikló” c. tudósítását:

„Sikerrel próbálták ki a szovjet űrhajózás első űrsiklóját: kedd reggel az Energia nagy teljesítményű hordozórakétával Föld körüli pályára állították a Buran elnevezésű, többször felhasználható szovjet űrrepülőgépet. Az Energia a Burannal moszkvai idő szerint pontosan reggel hat órakor emelkedett magasba a bajkonuri űrközpontból, s az űrsikló két Föld körüli fordulat után moszkvai idő szerint 9 óra 25 perckor automatikus vezérléssel leszállt Bajkonurban.

A televízió és a TASZSZ hírügynökség kommentárjai szerint minden pontosan a tervek szerint haladt, noha az időjárás nem volt éppen kedvező a starthoz. Mint ismeretes a Buran indítását eredetileg október 29-re tervezték, de akkor a rajt előtt 51 másodperccel az indítási műveleteket ellenőrző számítógép az egyik kiszolgálótorony késedelmes leválása miatt automatikusan leállította az indítást. A berendezés leválasztásának vezérlésén ezt követően módosításokat hajtottak végre.

A Buran most űrhajósok nélkül indult első útjára, automatikus üzemmódban tette meg a két fordulatot, s a bajkonuri leszállást is automatika vezérelte – ez az egyik lényeges eltérés az amerikai űrrepülőgép üzemeltetésétől. Amikor az űrsikló már rendszeres utakra indul majd, személyzete kettő-négy kozmonauta lesz, s hat utast is vihet magával. A 105 tonnás űrsikló harminc tonna hasznos szállíthat a kozmoszba, s húsz tonna teherrel térhet vissza a Földre.

A Szovjetunióban jelenleg több űrsikló is épül, s a tervek szerint évente kettőt-négyet indítanak, természetesen csak azután, ha valamennyi próbarepülés zavartalanul zajlik majd.”[2]

1988. december 20-án Dunai Péter, a Népszabadság moszkvai tudósítója Bajkonurból, az űrrepülőtérről küldött helyszíni riportot:

„Körbejártuk a támasztóhidak által körülnyalábolt űrjárművet. Alul az acél talpazatnál távcsövekre bukkanunk, amelyek az alig három méterre húzódó rakétatestre irányilnak. Vajon mit lehet ilyen távolságból ekkora távcsővel nézni? – Hogy teljesen függőleges-e a Szojuz – halljuk a választ egy meglett korú, méltóságteljes tartású altábornagytól, Kerim Kerimovtól. Ő az, akinek hosszú évekig – amikor a tévé közvetített innen Bajkonurból az űrcsapatok indulását – legfeljebb csak a kezét láthattuk. Arcát, nevét, az akkor általános titkolózás következtében csak a beavatottak ismerték. Most fesztelenül beszélget a nagynevű francia űrszakértővel, aki mindenáron az új űrrepülőgépről, a Buránról szeretne tőle hallani. A kísértés nagy. Hiszen innen alig három kilométerre húzódik az a hangár, ahol most az első űrútjáról visszatért, itt-ott megpörkölődött, néhány kerámia védőlapját vesztett, de igen derék módon vizsgázott szovjet űrrepülőgép, a Burán pihen – Dezaktiválják – válaszol elhárítólag a még megújuló kérdésekre az a magas, őszes férfi, akinek mindenki másnál több köze van a Buránhoz. Ő Jurij Szemjonov, az űrmadár főkonstruktőre.”[3]  

Szintén a Népszabadság közölt két és fél évvel később egy érdekes interjút K. A. Kerimovval, aki ekkor „az ember irányította űrrepülésekkel foglalkozó szovjet állami bizottság elnöke” volt. – A Szovjetuniónak is megvan a maga űrsiklója, a Burán. – vetette fel Dési András újságíró. Kerimov válaszában leszögezte: − A Buran megszületése politikai döntés következménye volt. A politikai vezetés akkoriban az amerikaiak űrsiklójában potenciális fegyvert és fenyegetést látott. Ezért kiadták az utasítást: mi is csináljunk hasonlót! A Buran lényegében ugyanazt tudja, mint a Space Shuttle – és természetesen ugyanolyan drágán. Bár a mi űrrepülőnket nem ember, hanem automatika irányítja. A Buran hordozórakétája, az Energia pedig külön is használható, míg a houstoniak Saturnusa csak az űrsiklóval együtt. – Mégis mit terveznek a Burannal? – hangzott el az újabb kérdés. – Szeretnénk átépített formában – legénységgel – 1992 vége felé az űrbe küldeni. Igaz a programot az utóbbi időben pénzszűke miatt vissza kell fognunk. – A pénzszűke – úgy gondolom – összefüggésben van a szovjet gazdaság általános problémáival. – kérdezte a riporter. − A szovjet gazdasági átalakítás minket is érint. Korábban a központi költségvetésből annyit kaptunk, amennyit csak akartunk. Ma viszont kizárólag az alapkutatásokra adnak, a többit magunknak kell megkeresni. Azaz kommercializálódunk, például bérmunkában szputnyikokat juttatunk fel az űrbe. Egyébiránt a Buran-program csak másodlagos, a Mir-program továbbra is megkap mindent. – Mennyivel csökkent a költségvetésük? – tette fel a magától értetődő kérdést Dési. − Most tízszer kevesebbet kapunk, mint a peresztrojka előtti időkben. A legdrágábbak az emberek – a pénz nagy részét az emberek megtartására fordítjuk.”[4] 

Kerimov elnök óvatos jóslata nem vált be. A finanszírozás nehézségei miatt − az akkor már orosz – programot hosszas vajúdás után, 1993. június 30-án leállították. A Burán soha többé nem emelkedett a levegőbe. Az ambiciózus, látványos és – bizonyos technikai szempontokat tekintve − egyedülálló projekt a Szovjetunió szétesésével, a beköszöntő politikai káosszal és gazdasági összeomlással együtt eltűnt a süllyesztőben. Sajnos – tehetjük hozzá. A teljesen ép konstrukciójú Burán mellett, a 95-97 százalékos készültségi állapotban lévő második modell, az ún. Ptyicska („kismadár”) és a többi épülő űrrepülőgép soha sem szállhatott fel. A FÁK-időkben kazahsztáni tulajdonba került Burán a tárolására szolgáló bajkonuri hangár tetejének 2002. május 12-én történt, nem kielégítő karbantartás és egy tragikus baleset miatti beomlása következtében teljesen megsemmisült. A Ptyicska a bajkonuri múzeumban, a 2-es indítóállásnál lett kiállítva. A 2.01-es modell, az ún. Bajkál a Zsukovszkij repülőtéren pihen, a többi modellt – tudtunkkal − sajnos szétbontották.

Az űrrepülőgép siklórepülésre és légköri tesztekre használt prototípusa („OK-GLI aeroteszter”) pedig – nyolc évnyi hányattatás és négy évnyi pereskedés után − a Dél-Németországban található Speyer-i Technik Museum-ban[5] tekinthető meg 2008 szeptembere óta.[6] Az itt kiállított, 36 m hosszú, 16 m magas és mintegy 80 tonnás prototípus 1984-ben épült és 25 légköri repülést hajtott végre. A mellékelt fotókat a Múzeum beleegyezésével közöljük.