Közel száz új vitéz lépett a Vitézi Rend soraiba 2013. szeptember 14-én, szombaton az esztergomi Szent Anna ferences templomban tartott vitézavatási ünnepségen. Az ünnepségre határon túlról is érkeztek vendégek. Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Németországból, Kanadából, USA-ból vettek részt az avatáson, így az esztergomi Szent Anna templom megtelt az ünneplőkkel.
Az esemény – a külső és belső vélemények szerint – az elmúlt tíz esztendő legszebb és szervezési tekintetben is a legjobb volt: a Rend fél 10-kor „kapta meg” a templomot és a szervezők rátermettségének okán igen gyorsan és jól szervezetten tudott felkészülni a rengeteg ember – tehát avatandó vitéz, protokoll vendégek, hozzátartozók, meghívottak – célirányos elhelyezésére, illetve az egyéb logisztikai feladatokra. Komoly kihívást jelentett ez, hiszen a közel száz új vitéz, az ő hozzátartozóik, a vendégek, a Bajor Katonai Szövetség küldöttei, illetve Rendünk vezetői, tisztjei is jelen voltak.
Az ünnepség az elejétől a végéig rendben lezajlott, köszönhetően a Kossuth Nemzetőrségnek, akik biztosították a helyszínt és a környéket.A Főkapitány úr, az egyházi méltóságok és a Szent Korona bevonulását követően a ceremónia hagyományosan szentmisével kezdődött, melyet az esztergomi ferences gimnázium igazgatója, P. Tokár János szerzetes celebrált. A Hiszekegy elimádkozása és a református lelkész úr szavai után a Csongrád megyei Törzskapitányság zászlajának a felszentelésére került sor. Stefanidesz Teréz zászlóanya, a főkapitány Úr felesége szalagot kötött a zászlóra. A szalagon ezt a szöveget olvashatjuk: "Dicsőség a hősöknek!" A zászlót vitéz Pintér István megyei törzskapitány meglengette. Ezt az előléptetések, illetve a kitüntetések és elismerések átadása követte azon vitéz urak és úrhölgyek számára, akik sokat tettek a Vitézi Rendért. Ezt követően vitéz Molnár-Gazsó János főkapitány mondott köszöntő beszédet, amelyben hangsúlyozta az avatandó vitézeknek, hogy a Rend soraiba lépni nem csupán megtiszteltetés, hanem komoly felelősség is egyben. Mint mondta, a mai világban nagyobb szükség van a Vitézi Rendre, mint valaha, s a Rend igyekszik is megfelelni az újabb és újabb kihívásoknak, elvárásoknak és feladatoknak, hiszen folyamatosan szerveződik katasztrófavédelmi egységünk, amely már az idei árvíz legveszélyesebb területein is helyt állt. Továbbá, minekután ez egy katonai rend, nem elégedhetünk meg a katonai hagyományőrzéssel – amely természetesen fontos célkitüzés –, hanem aktívan is tenni kell: így a Vitézi Rend önkéntes tartalékos egysége is szervezés alatt áll.
Majd ezután következett a várva várt esemény, a vitézzé avatás. Először az eskü szövegét mondták el az avatandók, majd a posztumusz vitézek neveinek felolvasása után a közel száz vitézjelölt egyenként járult vitéz Molnár-Gazsó János főkapitány úr elé, aki egy pallóssal - a hagyományokhoz híven - vitézzé avatta őket. Az avatás után köszönőbeszédet mondott az avatottak nevében vitéz dr. Gulyás István. Végül pedig János atya és vitéz Esztergály Előd Gábor református lelkész megáldotta az összegyülteket, s közösen elénekelték a Himnuszt, a Székely Himnuszt és a Szózatot az ünnepség méltó lezárása gyanánt. Az ünnepség pedig a kivonulásokkal, csoportképek készítésével és a vezetőség, illetve a protokoll vendégek részére szervezett fogadással ért véget.
vitéz Molnár-Gazsó János főkapitány köszönő levele mindazoknak, akik az avatás megvalósulásában elévülhetetlen érdemet szereztek:Tisztelt Nemzetes Hölgyek és Nemzetes Urak!Kedves Rendtársaim!Sok avatást szerveztem és több avatáson is avattam. De ezen az avatáson éreztem magam a legjobban. A befogadó Ferences Rend testvéri jóindulata és szeretete nagy hatással volt rám. János igazgatóatya hozzánk való szeretete és barátsága egy életre szóló barátság kezdete.Nagyon jó volt a helyszín külső és belső biztosítása, köszönet érte a nemzetőröknek és Csákvárról érkezett nemzetes, kommandós rendtársainknak. A szervezők és rendezők precízen látták el feladataikat . A díszőrök, huszárok,csendőrök és testőrök begyakorolt profi módon végezték méltóságteljes munkájukat. Köszönöm vitéz Pálfi Erzsébet rendtársunknak, hogy ilyen szép müvészi zenei és énekbetétekről gondoskodott. Csodálatos volt a hangulat, magával ragadott mindenkit a nemzeti eszme magasztossága – rég hallottam így zengeni a Himnuszt, Székely Himnuszt és Szózatot.Őszinte szívvel mondok hálát mindenkinek, akik a vitéz avatás szervezésében és lebonyolításában részt vettek és ezzel emlékezetesen szép napot szereztek a Vitézi Rend minden tagjának.Isten áldja munkátokat!Köszönettel: vitéz Molnár-Gazsó János főkapitányEgy frissen avatott vitéz köszönő levele:A Vitézi Rend Főkapitányának és FőszéktartójánakTisztelt Nemzetes Uraim!Mint újonnan avatott vitéz őszinte szívvel és tisztelettel köszönöm meg az avatás előkészítésében és lebonyolításában végzett óriási, áldozatos munkájukat. Minden jelenlévő tapasztalhatta a méltósággal teli, emlékezetes vitézavatást Esztergomban. Mind több ilyen hasonlóan lélekemelő rendezvényre, összejövetelre és főleg tevékenységre van szükség, amelyből kiderül, hogy hittel, becsülettel óriási nemzeti erők mozgósíthatók.Tahitótfalu,2013.szept. 17.Isten áldja Önöket!vitéz U.Budai János dr.Végezetül, kérjük kedves Olvasóinkat tekintsék meg a vitézavatáson készült felvételeinkből összeállított képgalériánkat!
Végleges helyére, a magyar vitézség csarnokaként újjászülető Honvéd Főparancsnokság épületébe költözik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM). Az intézmény a Budai Várban, a Dísz téren, az egykori Honvéd Főparancsnokság épületében kap helyet.
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
Hamarosan Gidrán harcjárműveket fognak gyártani Győrben – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatóján október 31-én, kedden, Budapesten.
A legfrissebb információk szerint, az Ausztrál Védelmi Erők MRH-90 Taipan helikopterei 2024 decemberében tervezett kivonásukig sem fognak már többé a levegőbe emelkedni.
A Magyar Honvédség „Adaptive Hussars 23” elnevezéssel, a NATO erők részvételével többnemzeti országos hadgyakorlatot tart 2023 novemberében, amelyen az ország védelmi képességeit teszteljük.
A csádi elnök meghívására katonai misszió indulna az afrikai országba, ennek keretében 2024 tavaszától maximum 200 katona teljesítene ott szolgálatot - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Országgyűlés október 25-ei ülésén, a honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslat általános vitájában.
A migráció megfékezéséért és a humanitárius segítségnyújtás érdekében Magyarország katonai missziót indít Csádba – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter október 13-án, pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Jövőbemutató, életmentésre alkalmas technológiát mutattak be a 4iG Csoport tagvállalatai – a Vodafone Magyarország és a Rotors & Cams – október 3-án, a Balatonon. A drónos vízimentést az Internet Hungary-n, Magyarország egyik legfontosabb szakmai konferenciáján szemléltették.
Véget ért a leendő EUFOR parancsnok és törzse, valamint a magyar parancsnoki évhez kapcsolódó képességek (például támogató, tűzszerész, MEDEVAC) szakállománya részére tartott békeműveleti célfelkészítés szeptember 29-én.
Akkreditációs látogatás keretén belül fogadta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az új olasz véderő, valamint az új görög véderő-, katonai és légügyi attasét.
Delegáció élén Párizsba látogatott dr. Sticz László vezérőrnagy, az Európai Unió EUFOR ALTHEA műveletének következő parancsnoka november 20-án. A látogatás célja a bosznia-hercegovinai francia szerepvállalás és a francia-bosnyák kapcsolatok részleteiben történő megismerése volt.
Közel 6 000 fő, 47 katonai szervezet részvételével lezárult hazánkban a harminc éve nem látott méretű és komplexitású Adaptive Hussars 23 elnevezésű nemzetközi hadgyakorlat, amelynek keretében sikeresen vizsgázott mind a Magyar Honvédség, mind a védelmi igazgatás – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A korábban bejelentett 95 darab új Boeing és 15 darab új Airbus repülőgép beszerzésével az Emirates légiflottája 310 szélestörzsű repülőgéppel bővül az elkövetkező években. A flotta kiszolgálására új, hipermodern műszaki bázist is épít a légitársaság.