2024. 04. 18. csütörtök
Andrea, Ilma
: 393 Ft   : 370 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A vereség küszöbén - A szövetségesek döntő offenzívája

A vereség küszöbén - A szövetségesek döntő offenzívája
Art of WAR  |  2018. 10. 25., 10:42

Az 1918. szeptember végi hatalmas erejű szövetséges támadás nyugaton, illetve az ezzel egyidejűleg a Balkánon bekövetkezett bolgár összeomlás nem hagyott kétséget afelől, hogy a központi hatalmak az első világháborús vereség közvetlen küszöbére érkeztek.

A nyugati hadszíntéren kialakult patthelyzet felszámolásával összefüggésben már 1915 elején szóba került a brit és a francia katonai vezetésben a Balkán-félszigeten indítandó offenzíva ötlete. Ugyanakkor már maga a felvetés is heves vitát gerjesztett. Egyesek szerint a délkelet-európai szerepvállalás az antanthoz történő csatlakozásra ösztökélheti a térségbeli országokat, erre válaszul a németek kénytelenek lesznek csapatokat átirányítani a Balkánra nyugatról, ami az utóbbi hadszíntéren végre meghozhatja az áhított áttörést. Mások viszont csak az erők felesleges megosztását látták a félszigeten végrehajtandó vállalkozásban.

Az ország hadba lépése után görög csapatok csatlakoztak a Szaloniki térségében állomásozó antanterőkhöz.

A vitából végül a hadművelet támogatói kerültek ki győztesen, így 1915 októberében a görögországi Szaloniki kikötőjéből megindult a támadás. Az offenzíva fő indoka ekkor már Szerbia megsegítése volt, de ezzel addigra már elkésett az antant. Mindazonáltal a kiépített hídfőállást nem adták fel; azt a központi hatalmak oldalán hadba lépő Bulgária elleni műveletekhez használták fel. A Balkán vitathatatlanul mellékhadszíntérnek minősült, és a szemben álló felek ennek megfelelően is kezelték. Az antant és a központi hatalmak is leginkább azért tartották fontosnak a délkelet-európai jelenlétüket, hogy ezzel bizonyos számú ellenséges hadosztályt távol tartsanak a fontosabb hadszínterektől, mindenekelőtt a nyugatitól.

Az idő előrehaladtával ugyanakkor az antant egyre nagyobb erőket összpontosított Szaloniki térségében: francia és brit egységek mellett a szerb hadsereg maradványait, továbbá olasz, román és görög csapatokat. Az utóbbiakat azután, hogy ellenfelei 1917 júniusában eltávolították a hatalomból a németbarát I. Konstantin királyt. A németek mindeközben éppen ellenkezőleg cselekedtek: fokozatosan kivonták katonáikat a hadszíntérről, így szinte kizárólag a bolgár haderő feladata lett az antant lekötése. 1918 szeptemberéig ez sikerült is.

Egy amerikai katonát részesítenek elsősegélyben a franciaországi Varennes-en-Argonne településének térségében, 1918. szeptember 26-án.

Bolgár búcsú

Mint ahogy a Hajdu Tibor–Pollmann Ferenc szerzőpáros „A régi Magyarország utolsó háborúja” című könyvében fogalmaz, 1918-ban sem a nagypolitika helyezte a régiót az érdeklődés középpontjába, hanem néhány ambiciózus és bizonyítási vágytól hajtott hadvezér. A támadás ötlete a görög–szerb határ közelében fekvő Dobropoljénál valószínűleg egy szerb vezérkari megbeszélés során született, még 1916 novemberében. Zivko Pavlovic ezredes ismerte fel elsőként, hogy az a terület kifejezetten alkalmas lenne egy áttörés végrehajtására, persze csak akkor, ha nagyobb erőt sikerül oda összpontosítani. Az elgondolás azonban sem a következő évben, sem 1918 első felében nem jutott közelebb a megvalósuláshoz, mígnem egy francia jelentés újra megerősítette a szóban forgó frontszakasz alkalmasságát arra, hogy ott komolyabb vállalkozásra kerüljön sor, olyanra, amely akár az egész macedóniai front sorsát is lényegesen befolyásolhatja. 1918 júliusában aztán a frissen kinevezett balkáni főparancsnok, a francia Franchet d’Espérey tábornok magáévá tette a támadás ötletét.

Egy templom romjai nyújtanak menedéket az amerikai hadsereg sebesült katonáinak.

A bolgárok tudtak a küszöbönálló offenzíváról, illetve arról, hogy az antant figyelmét a dobropoljei állások keltették fel leginkább, ám hiába ismerték a szemben álló fél szándékait, képtelen voltak megakadályozni azok megvalósítását. Szövetségeseikre sem számíthattak: 1918 őszén sem Németország, sem az Osztrák–Magyar Monarchia nem tudott hathatós segítséget nyújtani a macedón front megerősítéséhez.

A balkáni antanterő 20 hadosztályból, 350 ezer főből állt. Velük szemben a központi hatalmak védelmét szinte kizárólag a kimerült és ellátási problémákkal küzdő bolgár sereg alkotta, amely szintén mintegy 350 ezer katonát számlált. Az áttörés zónájában viszont a támadók komoly túlerőben voltak.

A nyugati hadszíntéren a szövetséges erők semmiben nem szenvedtek hiányt, tüzérségi lőszerből is volt elegendő.

Az antant tüzérségi előkészítése 1918. szeptember 14-én reggel vette kezdetét. Több mint 500 löveg ágyúzta a Dojrani- és a Preszpa-tó közti mintegy 150 kilométer szélességű vonalon az ellenséges állásokat, másnap hajnalban pedig hat szerb és két francia hadosztály indult rohamra. A bolgárok ekkor még igen szívósan küzdöttek, ennek ellenére a nap végére mindhárom kulcsfontosságú magaslat (Veternik, Piramis, Sokal) a támadók kezére került. Szeptember 16-án ugyanerre a sorsra jutott a Dobropoljétól északra magasodó 1550 méteres csúcs, a Kozjak is, ami pedig a második védelmi vonal sorsát pecsételte meg. A bolgárok rendezetlen visszavonulásba kezdtek: az antant gyakorlatilag három nap alatt döntésre vitte az összecsapást. A bolgár hadvezetés ismét szövetségeseihez fordult segítségért, de a gyorsan odairányított német és osztrák–magyar hadosztályok már nem érkeztek meg időben. Bulgária kormánya szeptember 25-én fegyverszünetet kért; az erről szóló dokumentumot végül 29-én írták alá Szalonikiben, s a következő napon lépett életbe. A balkáni antanthadsereg előtt ezzel szabaddá vált az út észak felé, a Monarchia határaihoz, továbbá Bulgárián át Romániába.

A bolgár kapituláció nyomán gyakorlatilag védhetetlenné vált a központi hatalmak macedóniai frontja, de azért a balkáni csapatokat október elején egy hadseregcsoportba szervezték, amelynek parancsnoki beosztását az osztrák–magyar haderő kipróbált hadvezérére, báró kövessházi Kövess Hermann tábornagyra bízták. A lehetetlen helyzetben az egyedüli célravezető módszernek a minél lassúbb visszavonulás tűnt, lehetőleg elkerülve az antanterőkkel való nyílt összeütközést, mivel az csak a csapatok további felmorzsolódását eredményezné. Október folyamán végül ez a stratégia érvényesült. Az antant nagyon óvatosan nyomult előre, mivel nem volt pontos információja a központi hatalmak még harcoló alakulatainak tényleges erejéről, s azt túlbecsülte. A hátráló csapatok a hónap végére érték el a Duna–Száva vonalát. A szerbiai területek kiürítésével párhuzamosan természetesen megkezdődött az Albániában állomásozó osztrák–magyar erők visszavonása is.

Az 1918. szeptember 26-án kezdődött Meuse–Argonne offenzívában meghatározó szerephez jutottak az amerikai alakulatok.

A végső csapás

A bolgár hadsereg szétzúzását a német főparancsnok, Erich Ludendorff tábornok később a háborús vereséghez vezető út egyik döntő tényezőjének nevezte. Mindazonáltal 1918 szeptemberében az ő csapatai sem álltak a helyzet magaslatán. A hónap végére erői visszaszorultak a Hindenburg-vonal mögé, feladva a tavasszal meghódított területeket. A francia Ferdinand Foch marsall vezetése alatt a szövetséges hadseregek ekkor nagyszabású támadást indítottak szinte a teljes arcvonalon.

A főparancsnok már július közepétől tervezte ezt az általános offenzívát, amellyel a német utánpótlást biztosító fő vasúti csomópontokra akart csapást mérni. Úgy vélte, ennek hatására az ellenségnek két választása marad: e területek védelmére rendezkedik be, és akkor az erői felmorzsolhatók, vagy mindent hátrahagyva a menekülésszámba menő visszavonulást választja.

A tankok alkalmazása jelentősen megkönnyítette a védelem áttörését.

A szövetségesek Franciaországban 220 hadosztállyal rendelkeztek, Foch ezek közül százhatvanat tervezett bevetni, hatvanat tartalékban hagyva. Három különálló, hatalmas, de szinte egyidejű csapást készített elő, lehetetlenné téve ezzel a német átcsoportosítást. A jobb szárnyon, a Reims és Verdun fölötti, illetve a két város közötti területről a 4. és az 5. francia, továbbá az 1. amerikai hadsereg lendül előre. Középen, Cambrai, St. Quentin és Laon térségéből az 1., a 3. és a 4. brit, valamint az 1. és a 10. francia hadsereg mér csapást. A bal szárnyon, Flandriában a 2. és az 5. brit, a 6. francia, illetve a belga hadsereg rohamoz, a flotta támogatásával. A szemben álló német haderő 197 hadosztályból állt – 113 a frontvonalban, 84 tartalékban –, ám ezek sem a létszám, sem a fegyverzet tekintetében nem érték el a szövetséges hadosztályok szintjét.

Szeptember 26–28. között mind a három támadás megkezdődött, amelynek végeredménye aligha lehetett kétséges. A németek hatékonyan lassították a szövetségesek előnyomulását, de ezt az offenzívát már nem tudták megállítani. A hónap végén a Verdun és a tengerpart közti terület szinte egyetlen hatalmas izzó csatatérré vált, s a támadók mindenütt áttörték a védelmet. A németek nagyszámú foglyot, sebesültet és fegyvert hátrahagyva megkezdték visszavonulásukat.

Az offenzíva megállíthatatlannak tűnt: miután a franciaországi Barastre városának határában lévő hidat az új-zélandi műszakiak rendbe hozták, folytatódhatott az előrenyomulás.

Más, mint a korábbiak

A küzdelem most egészen másként alakult, mint az állóháború éveiben. Az akkori feltételek a védekező félnek kedveztek, és a rohamozót állították szinte megoldhatatlan feladat elé. 1918 őszén ez épp fordítva volt. Mindenekelőtt a tankok tömeges bevetése jelentette a különbséget. Korábban az offenzívát hatalmas erejű és hosszú tüzérségi tűz vezette be, hiszen az ágyúzással zúzták szét a védelmet. Csakhogy ez elárulta a támadás helyét, ami lehetővé tette a tartalék erők helyszínre irányítását. Ennek eredményeként pedig hiába törtek keresztül a tüzérség által elpusztított állásokon a rohamozó csapatok, néhány kilométerrel hátrébb megállították őket. Most viszont a tankok – melyeket többnyire repülők is támogattak – komolyabb tüzérségi tűz nélkül is utat törhettek a gyalogság számára. Így a támadás meglepetésszerű volt, és még az ellenséges tartalék erők bevetése előtt megvalósult az áttörés. Az állóháború ideje tehát lejárt.

Egy halott német géppuskás a Hargicourt település melletti lövészárokban.

A németek hiába voltak mesterei a védekező hadviselésnek, ez kevésnek bizonyult. A Hindenburg-vonal elveszítése után Ludendorff kijelentette: Németországra elkerülhetetlen és döntő vereség vár. Mégis mozgósítani akarta az egész német nemzetet egy totális háborúhoz, hogy tárgyalóasztal mellé kényszerítse a szövetségeseket, de kudarcot vallott. Az igénybevétel ráadásul nagyon kimerítette a tábornokot, s 1918. október 26-án II. Vilmos császár le is váltotta őt a főparancsnoki posztról. Miközben Németország sodródott a háborús vereség és a forradalom felé, Ludendorff Svédországba menekült.

1918. október végére a szövetségesek feltartóztathatatlan előrenyomulása jelezte, hogy ez az offenzíva különbözik a korábbiaktól. A támadóknak nemcsak a lövészárokháború taktikai problémáit sikerült leküzdeniük, de a módszerek fejlesztésével és az erőforrások hatékony beosztásával arra is képesek voltak, hogy a németek ellenállását legyűrve a front teljes szélességében folyamatosan előrenyomuljanak. Egymás után küzdötték le az ellenséges védelmi vonalakat, ez pedig megtörte a német katonák harci szellemét, gyengült ellenállásuk, az alakulatok a felbomlás szélére sodródtak, a folyamatot pedig csak tovább erősítette a szövetségesek egyre nyilvánvalóbb fölénye. A négyesztendős küzdelem a végső fázisához érkezett.

Temető a kelet-franciaországi Saint-Jean-sur-Tourbe közelében: a szövetségesek 1918. őszi általános támadása hatalmas veszteségekkel járt.

 

 

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 18., 13:56
Az Oroszország és Ukrajna közötti háborúban mindkét fél, de elsősorban az ukránok több ízben bevettettek különböző típusú és méretű (pl. Sea Baby, Magura, stb.), robbanóanyaggal megrakott drónhajókat, hogy ezekkel mérjenek csapást az ellenfél tengeri és kikötői célpontjaira.
2024. 03. 11., 11:50
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái többhetes elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátították el a Spike LR2 típusú páncéltörő rakéta használatát és karbantartását, a tatai laktanyában, illetve a Magyar Honvédség Központi Gyakorlóterén, a Bakonyban.
2024. 03. 18., 15:07
2024-ben az EUFOR parancsnoki teendőit ellátó nemzet, így magyar csoport biztosítja a misszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét. Beszélgetés a misszióra való felkészülés részleteiről és a külföldi szolgálat körülményeiről Dajka Attila alezredessel, az EUFOR Helikopter Alegység parancsnokával és dr. Forgács Levente hadnaggyal, az alegység egyik orvosával.
2024-04-11 10:21:28
2024. április 12-től három hétig a kecskeméti repülőbázison tartózkodik a magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép – tájékoztatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024-04-04 12:53:29
„Európa legmodernebb tüzérségi lövedékeket gyártó fegyvergyártóműve épül Várpalota keleti városrészén – húzta alá prof. dr. Palkovics László, az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatója a Várpalotai Védelmiipari Komplexum 155 milliméteres tüzérségi lőszereket gyártó épületének alapkőletételén, április 3-án, szerdán.
2024-03-22 13:32:24
Az Olasz Légierő a közelmúltban búcsúzott a HH-212A helikoptertől, amely több mint 40 év intenzív olaszországi és külföldi szolgálat után vonult nyugdíjba. A HH-212A típus hadrendbe állítása óta több mint 180 000 órát repült, és több száz életet mentett meg.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 04. 17., 13:42
Fodor László számtalan alkalommal és szerepkörben bizonyította, hogy a hazai lövészet központi alakja, hiszen többek között lövészetvezető, bíró, edző, fegyvermester és szerszámkészítő. Nem mellesleg, közelgő nyugdíjba vonulása előtt több, mint négy évtizeden át vezette a szentendrei laktanya lőterét.
2024. 04. 16., 12:25
Ma már alig emlékszik valaki Tankó Béla grafikusművészre, aki az ötvenes évektől kezdődően a nyolcvanas évek elejéig alkotott.
2024. 04. 16., 10:37
Tizennyolc nemzet hallgatóinak részvételével kezdődött a 44. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam április 8-án, az MH Béketámogató Kiképző Központban.
2024. 04. 15., 13:26
Harckocsi vezetési gyakorlatot tartott az MH Klapka György 1. Páncélosdandár Szomódon, április 9-én. A tatai katonák a „harcmezők királyával”, a Leopard 2A4HU típusú harckocsival manővereztek a változatos terepen.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról már közösségi oldalunkon is beszámoltunk, 2024. április 8-18. között rendezik meg a Görög Légierő Andravida légibázisán az INIOCHOS 2024 nemzetközi hadgyakorlatot. Olvasóinknak most az első spotter napról mutatunk fotókat!