2023. 12. 05. kedd
Vilma
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Új elnöke van a Honvédszakszervezetnek

Art of WAR  |  2010. 10. 26., 20:01

Eredményes rendkívüli kongresszust bonyolítottunk le október 26-án. A HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Stefánia úti színháztermében Czövek János személyében új elnököt, Doszpolyné dr. Mészáros Melinda és Lippai Csaba személyében pedig új alelnököket választottak a küldöttek...

Percről percre

A küldöttek beérkezése, majd a regisztráció után Czövek János főtitkár köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Miután röviden felelevenítette az elmúlt időszak történéseit, elmondta, hogy az elnök és az alelnökök lemondása miatt kellett összehívni a legfőbb döntéshozó fórumot. A főtitkár arról is beszélt, miért is kellett ezt a tisztújítást minél hamarabb lebonyolítani.

Ezt követően pedig a Visegrádi Négyek erdőbényei találkozójáról elmondta: megint megmutatkozott a közösség ereje, a konstruktív légkörben lezajlott vitáról a tagországok képviselői kiemelték, hogy ilyen jól sikerült találkozó még nem volt – pedig már ez volt a tizenkettedik.

A kongresszus előkészületei során nagyon kemény, megfeszített munka zajlott – mondta az október 26-i eseményről, majd megköszönte az elnökségi tagok, az ügyvivők és a képviseleti titkárok hathatós segítségét. A demokrácia megtestesítője, hogy számos elnök- és alelnök-jelölt van. A tagságnak felelőssége van, legyünk abban érdekeltek, hogy felelősségteljes döntéseket hozunk. Készüljünk arra, hogy a 3 új vezető tisztségviselővel érdemben elláthassuk érdekvédelmi- és érdekképviseleti feladatainkat – tette hozzá.

Miután Bátor Ferenc, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke elmondta, hogy 149 küldöttel, vagyis 84%-kal határozatképes a kongresszus, Czövek János főtitkár javaslatára a rendkívüli kongresszus megválasztotta a döntéshozó fórum tisztségviselőit. Ezt követően dr. Oláh Gábor levezető elnök köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette az egyetlen, az elnök és az alelnökök megválasztásáról szóló napirendi témát.

Elnök-jelöltek

Ezt követően Szekeres István ny. dandártábornok, a jelölőbizottság elnöke számolt be az eddigi tevékenységről. Eredményes jelölés volt több tekintetben is, az, hogy interneten is mód volt jelölni, megnövelte az aktivitást. Az elnöki funkcióra 21-en jelöltek összesen hét főt, míg az alelnöki funkcióra 31-en jelöltek 11 főt. Elnöknek jelölték Czövek Jánost, Doszpolyné dr. Mészáros Melindát, Dr. Kántor Raimundot, Sörös Istvánt, Szendrei Zoltánt, Szincsák Gyulát és dr. Ujfaludi Zoltánt – mondta a bizottság elnöke.Czövek János főtitkári minőségében elmondta: nagy megtiszteltetés a jelölés, azt elfogadom. Ars poeticám szerint továbbra is az emberek között lennék, az alapszervezetekre, a csoportokra támaszkodva végezném tevékenységemet. Szeretnék egységet teremteni az elnökségen belül – tette hozzá.

Miután a jelölő bizottság elnöke valamennyi jelölt önéletrajzát ismertette, a bemutatkozás, majd a kérdésfeltevés következett. Dr. Kántor Raimund elnök-jelölt elmondta: olyan program kell, amivel a tagság döntő többsége egyetért. Válsághelyzet van, ezt kell megoldani, a bizalom helyreállítása az elsődleges.

Szendrei Zoltán elnök-jelölt kiemelte: szerintem a jó Alapszabályunkat és a programunkat kell megvalósítanunk. Őszinteség régen nincs a szervezetben, én bátran vállalkozom a szervezet rendbetételére. Inflációkövető béremelés és megemelt illetményalap – ez a célom, ezt kellene elérni minden katona számára.

A helyszínen tett javaslatot a győri nyugállományú csoport, az ő jelöltjük Mészáros Géza korábbi elnök lett. A jelölt a teljes megtisztulást tartotta fontosnak megemlíteni, de a jelöléstől visszalépett.

Doszpolyné dr. Mészáros Melinda, Mészáros Géza, Sörös István, Szincsák Gyula, dr. Ujfaludi Zoltán nem vállalta a tisztséget, Szendrei Zoltán pedig nem kapta meg a regisztráltak 50%+1 szavazatát, így nem került fel a szavazólapra.

A szavazólapra tehát Czövek János és Dr. Kántor Raimund került fel. A titkos voksolás eredményét Katócs Zsolt, a szavazatszámláló bizottság elnöke ismertette, eszerint 127 szavazattal Czövek János lett a Honvédszakszervezet új elnöke.

-Tisztességes és becsületes munkával kell tovább fejlődnünk, szeretném, ha az elkövetkezendő időszak feladataiban mind az érdekvédelmi, mind az érdekképviseleti munka hatékony lenne és a tagság érdekében domborodna ki. Jelzem, hogy bárkivel együtt tudok müködni. Korrekt, nagyon jó kapcsolatra buzdítok mindenkit – mondta a Hosz új elnöke, miután megköszönte a bizalmat.

Alelnök-jelöltek

Az alelnök-jelöltekre Bácskai István, Bátor Ferenc, Buzai László, Doszpolyné dr. Mészáros Melinda, Jáger Tibor, Dr. Kántor Raimund, Lippai Csaba, Magyar István, Szincsák Gyula, dr. Ujfaludi Zoltán kapott jelölést. Szincsák Gyula volt ügyvezető alelnök miután megköszönte a jelölést és attól visszalépett, megköszönte az alapszervezeti és csoportvezetőknek, hogy lelkiismeretesen és tisztességesen, ellenszolgáltatás nélkül tették, teszik a dolgukat.

Az alelnök-jelöltek bemutatkozása során Bácskai István, Jáger Tibor, Szincsák Gyula visszalépett, Buzai István, Dr. Kántor Raimund és dr. Ujfaludi Zoltán pedig nem kapta meg a szükséges támogatást, hogy felkerülhessen a szavazólapra. A megmaradt 4 jelölt – Doszpolyné dr. Mészáros Melinda, Magyar István, Lippai Csaba és Bátor Ferenc – közül a küldöttek már az első körben döntöttek, hiszen két jelölt már ekkor megkapta az 50%+1 szavazatot. Így a két új alelnök Doszpolyné dr. Mészáros Melinda és Lippai Csaba lett.

Doszpolyné dr. Mészáros Melinda alelnök miután megköszönte a bizalmat elmondta: Ismerjük el a korábbi vezetők erényeit, és megígérem, hogy minden olyan értékre vigyázni fogok, amit megteremtettek az elődök. Szerény tudásomat pedig a Ti szolgálatotokba állítom, munkámat igyekszem a tagság megelégedésére végezni.

Lippai Csaba alelnök miután megköszönte a bizalmat, elmondta: a nap 24 órájában a szakszervezet rendelkezésére állok. Veletek és értetek harcolok.

Ezt követően elfogadta a rendkívüli kongresszus a kiadandó sajtóközleményt, majd dr. Heiling Ottó volt alelnök köszönte meg az eddigi bizalmat, majd elköszönt a küldöttektől. A rendkívüli kongresszus Czövek János elnök zárszavával ért véget, majd megtartotta első informális ülését az új összetételü elnökség. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-10-25 15:50:04
A csádi elnök meghívására katonai misszió indulna az afrikai országba, ennek keretében 2024 tavaszától maximum 200 katona teljesítene ott szolgálatot - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Országgyűlés október 25-ei ülésén, a honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslat általános vitájában.
2023-10-06 10:14:31
Jövőbemutató, életmentésre alkalmas technológiát mutattak be a 4iG Csoport tagvállalatai – a Vodafone Magyarország és a Rotors & Cams – október 3-án, a Balatonon. A drónos vízimentést az Internet Hungary-n, Magyarország egyik legfontosabb szakmai konferenciáján szemléltették.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 04., 09:56
Fegyvernemi ünnepéhez közeledve – az MH Légierő Parancsnoksággal közösen – szakmai konferenciát rendezett az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred december 1-jén.
2023. 11. 30., 10:06
A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek.
2023. 11. 29., 16:38
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 29., 13:32
Az Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens 17. váltása közös lövészeten vett részt észt partnereivel november 24-én az Erbil melletti „Satur Areal Gunnery” lőtéren. A közös lövészeten arra is lehetőség volt, hogy a magyar és észt katonák kölcsönösen megismerjék és kipróbálják a két nemzet haderejében rendszeresített lőfegyvereket.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.