2023. 09. 27. szerda
Adalbert
: 388 Ft   : 368 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Misszióba készülő katonák között

Art of WAR  |  2006. 05. 17., 08:51

Táborfalván, a KFOR misszióba készülő katonák számára tartottak aktuális tájékoztatót a Honvédszakszervezet tisztségviselői. A május 16-i rendezvény elején Mészáros Géza elnök köszöntötte a kiképzésben résztvevő zászlóaljtól megjelent mintegy ötven hivatásos és szerződéses katonát, majd a szakszervezeti PR film levetítése után a folyamatban lévő – katonákat érintő – egyezetésekről, szakmai tárgyalásokról, valamint a missziót érintő jogi ügyekről, a legfontosabb járandóságokról adtak hasznos információkat a kiutazóknak…

A táborfalvai találkozó elején Nagy Sándor alezredes, a kiutazó misszió parancsnoka fogadta a megjelent szakszervezeti tisztségviselőket. A zászlóaljparancsnok elmondta, hogy örül a reprezentatív katona-szakszervezet látogatásának, annak pedig külön is, hogy speciális – a missziós ügyeket áttekintő jogi és a katonák járandóságait érintő – tájékoztatóval szolgálják ki a kiutazók igényeit, információéhségét.

A parancsnok és a Hosz elnökének megbeszélésen a zászlóaljtörzs tagjai mellett Szincsák Gyula alelnök, dr. Hortobágyi Tibor jogi-, Jáger Tibor nyugat-magyarországi, valamint Jakubik András kelet-magyarországi területi ügyvivő is részt vett. Ezt az alkalmat használta fel a Hosz elnöke, hogy Nagy Sándor alezredes részére átadja – a Hosz megalakulásának 15. évfordulója alkalmából – a szakszervezet jubileumi emlékérmét.

A koszovói misszióba készülő hivatásos és szerződéses katonák számára szervezett aktuális tájékoztatót Mészáros Géza nyitotta meg, majd a Hosz PR filmjét tekintették meg a megjelentek. Ezt követően Szincsák Gyula beszélt a folyamatban lévő egyeztetésekről, szakmai tárgyalásokról. A Hosz alelnöke – egyebek mellett – szólt az elért eredményekről, az évvégi és a 2006. évi juttatásokról, valamint az árvízvédelmi munkálatokban résztvett katonák járandóságaival kapcsolatos aktuális egyeztetésekről is. Egyre több a fizető utas, utalt mondandójának végén a Hosz alelnöke arra, hogy ma már 12 ezer katona tartozik a szakszervezeti tagsághoz, s remélhetőleg még többen átérzik majd a szervezethez csatlakozás jelentőségét. 

Dr. Hortobágyi Tibor, a Hosz jogi ügyvivője olyan rendelkezésekről - munkaidő mértéke, szolgálatok utáni pihenő, szabadságok kiadásának szabályozása, illetmények, fegyelmi eljárások, kártérítési ügyek legfolytatása - szólt, amelyek speciálisan érintik a kiutazókat. 

Ezt követően Jáger Tibor a Hosz szolgáltatásairól tájékoztatott. A Hosz országos hatáskörü szervező ügyvivője emellett a Katonákért Alapítvány és az Egység 2002 Kft. által biztosított kedvezményekről is hasznos információkkal szolgált. A késő este véget ért tájékoztatón Mészáros Géza elnök kiemelte: jó, ha valaki mögött ott állnak, segítenek, majd személyes jótanácsokat is adott a KFOR misszióba készülő állomány számára. Ezt követően - már a fórum keretében - missziós katonákat érintő problémákat, így a valutaváltás anomáliáival kapcsolatos árfolyamveszteséget is megfogalmazták a jelenlévők.   

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-08-18 14:55:25
Sokan várnak alapvető változásokat attól, hogy egyre több és egyre komolyabb képességű nyugati haditechnikai eszköz kerül az Oroszországgal szemben védekező Ukrajna fegyveres erőihez.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 26-án újabb sajtó-, illetve spotternyilvános eseményre várták az érdeklődőket az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál: a Tiger Meet gyakorlatra kitelepülő Gripen flotta 30-as oldalszámú tagja új dekorációt kapott, melyet a keddi napon mutattak be a Kecskeméti Repülőbázison.