Az amerikai hadsereg lényegesen több Patriot PAC-3 zászlóalj felállítását szorgalmazza. Általában egy zászlóalj egy fázisvezérelt radarállomásból (egyben felderítő és tűzvezető radar is) és 4-8 kilövő járműből áll, amelyek egyenként 4 db rakétát hordoznak. Jelenleg 11 zászlóalj áll szolgálatban, további kettő felállítása van folyamatban.
A hadseregnek nem ellenséges repülőgépek lelövésére kell a rendszer - minek is, ha világ legnagyobb légiereje támogatja őket -, hanem az ellenséges rakéták elleni védelemre. Az elsősorban erre a szerepkörre optimalizált Patriot PAC-3 rakéta egyenként "mindössze" 3,2 millió dollárba kerül. A Patriot rendszert élesben először az első Öböl-háborúban, 1991-ben alkalmazták (képviselőházi meghallgatások szerint egyáltalán nem olyan sikerrel, mint ahogy reklámozták, sőt...), míg 2003-ban a PAC-3 verzió már sikeresen semmisítette meg az összes kilőtt Al Szamoud-2 és Ababil-100 taktikai ballisztikus rakétát, a zászlóaljak lépésről lépésre folyamatosan haladtak előre a támadó csapatokkal, azokat védelmezve. Ugyanakkor két esetben saját szövetséges gépet is lelőttek (RAF Tornado és egy amerikai F-18), amely részben emberi mulasztásra, részben pedig szoftveres hibára vezethető vissza.
A PAC-3 azonban csak taktikai ballisztikus rakéták leküzdésével bizonyított, egyelőre nem ismert, hogy nagyobb hatótávolságú rakétákkal, amelyeket például Észak-Koreából indítanának Okinavára, boldogul-e a rendszer, vagy sem. Nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták a becsapódás előtt általában 2 km/s körüli sebességgel haladnak, míg a Patriotok 20 km magasságig hatásosak. Ez azt jelenti, hogy a PAC-3-at gyorsan és pontosan kell indítani, hiszen csupán másodpercek állnak rendelkezésre az ellenséges ballisztikus rakéta elfogására. Ezért általában automata elfogásra állítják a rendszert, ha ballisztikus rakéták bevetésével kell számolni. A rakéta fejlesztése tovább folytatódik, elsősorban a reakcióidőt akarják csökkenteni, továbbá szélesítik a már a rendszerrel együttmüködni képes radarok körét.
